|
|
|
|
Emlékülés a Nemzeti Parasztpárt megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére (1. rész)
|
1989. június 10., szombat - A Nemzeti Parasztpárt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülést szombaton az MTA kongresszusi termében a szerveződő Magyar Néppárt és a Veres Péter Társaság.
A konferencián, amelyen Kanyar József, a Veres Péter Társaság alelnöke elnökölt, előadások hangzottak el a Nemzeti Parasztpárt és a Petőfi Párt tevékenységének politikai tanulságairól, a Nemzeti Parasztpárt művelődés- és gazdaságpolitikájáról. Balogh István történész egyebek közt szólt arról, hogy a jobbágyfelszabadítást követően hogyan indult meg a parasztság osztállyá szerveződése, illetve miként valósult meg a különböző paraszti rétegek kialakulása. Az előadás részletesen foglalkozott a harmincas évek kezdetben irodalminak indult, később politikaivá terebélyesedett népi mozgalmáról, amely megelőzte a Nemzeti Parasztpárt 1939 júniusában történt megalakulását. Salamon Konrád történész mint a Nemzeti Parasztpárt legjelesebb vezetőinek szemléletét néppártiság jellemezte, de ugyanakkor tudatában voltak a nemzeti egység megteremtése fontosságának. Az előadó hangsúlyozta a népi-nemzeti egység megteremtését sürgető Veres Péter-i gondolat most is meglévő időszerűségét, nevezetesen, hogy ma is feladat: a magyar nép, a magyar lélek és a magyar szellem szentháromságának megteremtése. Für Lajos történész a parasztpártok hajdani működéséből a mának szóló tanúlságként vonta le, hogy miután ezek a pártok és mozgalmak önmagukban nem voltak képesek számottevő politikai tényezővé válni, kulcskérdés volt a szövetségesek keresése. Ugyanakkor a szövetséges keresésének iránya mindig elhibázottnak bizonyult. (folyt.köv.)
1989. június 10., szombat 15:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|