|
|
|
|
A kormány és a SZOT vezetőinek találkozója
|
1989. május 17., szerda - Bajkó Erika, az MTI munkatársa írja: Németh Miklós miniszterelnök és Nagy Sándor főtitkár vezetésével ma 13 órakor ülnek tárgyalóasztalhoz a kormány és a SZOT vezetői a szakszervezetek székházában, hogy a tervezettet meghaladó áremelkedések kompenzálásáról és más aktuális kérdésekről tárgyaljanak. A találkozón legalább olyan súllyal lesz szó az árak további alakulásáról, mint az eddigi áremelkedések szociálpolitikai ellentételezéséről, mert a szakszervezetek a nyugdíj és a családi pótlék növelésének mértékét az árszínvonal további növekedésétől is függővé teszik. A szakszervezetek - mint azt már korábban kifejtették - azt kívánják elérni, hogy a kormány halassza el az idei évre tervezett újabb, a háztartási energiahordozókat, valamint a víz- és csatornadíjakat érintő áremeléséket. Csakis ebben az esetben látnak ugyanis reményt arra, hogy az infláció ne haladja meg a korábban tervezett, 15 százalékos felsőhatárt. Az eddigi információk szerint azonban a kormány nem kíván lemondani a háztartási energiahordozók árának idei emeléséről, igaz, most már a korábbiaknál kisebb, 20 százalékos növelésről van szó. Az ártárgyalások kimenetele a lakosság égészének életszínvonalát érinti. A konkrét kompenzációs tárgyalások elsősorban szociálpolitikai juttatásokról folynak majd, a bértárgyalások ugyanis általában az Országos Érdekegyeztető Tanács hatáskörébe tartoznak. Elképzelhető, hogy a tárgyalások a mai napon nem fejeződnek be. Az MTI munkatársának értesülése szerint várható, hogy a SZOT újabb találkozót kezdeményez majd. A szakszervezetek ugyanis fontosnak tartják, hogy kialakítsák álláspontukat a kormány most ismertetett csomagtervével kapcsolatban, s azt közöljék a kormánnyal, annál is inkább, mert a csomagterv szociálpolitikai és társadalompolitikai elképzeléseket is tartalmaz. (MTI)
1989. május 17., szerda 11:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|