|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (16. rész)
|
A legsúlyosabb hiányosságnak azt tartotta, hogy a hivatal túl későn ismerte fel: gondolkodásmódja, az egyes szakterületeken felhalmazott tudása, szakértelme a vitapartnerséghez elegendő, újszerű kezdeményezésekhez, versenyképes alternatív koncepciók kimunkálásához viszont kevés. Az ÁISH vergődött az ellentmondások szorításában, feladatainak ellátásához nem voltak meg a szükséges eszközei, jogkörei, felhatalmazása. Mindezek alapján az államtitkár kijelentette: az ÁISH a jelenlegi formájában nem képes megnyugtatóan, kellő eredményességgel ellátni ifjúságpolitikai feladatait. Szerinte a jövőbeni új kormányszervet olyan helyzetbe kell hozni, hogy érdemben tudjon hatni a fontos kormányzati döntésekre, funkcióit és hatáskörét, eszközeit egymással összhangban kell megállapítani. Az ifjúság poblémáit - tette hozzá - csak komplex állami, kormányzati tevékenységgel lehet kezelni. Felesleges tehát minden olyan megoldás, amely párhuzamosságokat teremtve feloldja az ifjúságért viselt összkormányzati, illetve tárcafelelősséget. Fontos az is, hogy a kormány megteremtse, kiépítse az ifjúsági társadalmi érdekképviseleti, politikai szervezeteivel a folyamatos párbeszéd mechanizmusát, fórumait. Ezt az elvet értelemszerűen a közigazgatás minden szintjén érdemes érvényesíteni. Végezetül kérte a képviselőket: támogassák azt a javaslatot, hogy a gyermek- és ifjúsági jogok a jogrendszer egészében, s ne egy külön törvényben jelenjenek meg. Az ifjúsági törvény hatályon kívül helyezésére azonban csak akkor kerüljön sor, amikor az alkotmányozó munka előrehaladása ezt indokolttá teszi. (folyt.köv.)
1989. május 11., csütörtök 13:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|