|
|
|
|
A Történelmi Igazságtétel Bizottsága sajtótájékoztatója a 301- es parcellánál (2. rész)
|
A tájékoztatás után az újságírók kérdéseire válaszoltak a TIB jelenlévő képviselői. Elhangzott, hogy az öt exhumált holttest azonosítása rövidesen megkezdődik és várhatóan néhány hetet vesz igénybe. Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet, valamint az említett másik öt személyt junius 16-án kivánják nyilvánosan eltemetni a szomszédos 300-as parcellában, mivel a 301-esben további jeltelen sírok vannak. A tervek szerint az ünnepélyes gyászszertartás alkalmával történne meg a kivégzettek emlékművének szimbolikus alapkőletétele. Az emlékmű megalkotására pályázatot ír ki a Történelmi Igazságtétel Bizottsága. Az emlékműre fel kívánják vésni az 1956 után kivégzett személyek neveit. A TIB a későbbiekben szorgalmazza egy másik emlékmű felállítását, amely 1956 valamennyi áldozatának emlékére készülne. Szó volt arról is, hogy Nagy Imre és négy társa koporsóját a 301-es parcella legutolsó sorában találták meg, négy sírhelyen. Gimes Miklóst és Maléter Pált ugyanis külön-külön két koporsóban, de egy sírba temették el. Csaknem biztosnak tűnik, hogy a holttestek koporsói később, 1961-ben kereültek a 301-es parcellába. Addig valamelyik büntetésvégrehajtási intézmény közelében voltak mind az öten elhantolva. Erre utal egyebek között, hogy a most megtalált koporsók össze voltak drótozva. Megerősítették azt is, hogy a holttestek arccal lefelé fekve voltak a koporsókban. Elmondták továbbá, hogy a sírok feltárása és kihantolása során rendkivül gondos régészeti munkát végeztek a szakemberek. A feltárás szerint a sírokban más temetési maradványokat nem találtak. Egy kérdésre a válaszolva elhangzott: nagy a valószínűsége, hogy a börtönben sokhetes éhségsztrájkot folytató Losonczy Géza mesterséges táplálás következtében halt meg 1957 decemberében. Végül szó volt arról is, hogy az Igazságügyi Minisztérium ígéretet tett a 301-es parcellához vezető út szilárd burkolattal való ellátására, a terület rendezésére és az elhanyagolt sírok rendbehozatalára. A TIB értesülései szerint a közfenntartási munkák már folynak. (MTI)
1989. április 6., csütörtök 18:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|