|
|
|
|
Megnyílt az Utazás ,89 kiállítás (1. rész)
|
1989. március 17., péntek - A Kőbányai Vásárvárosban pénteken megnyílt a tavaszi fesztivál legjelentősebb turisztikai eseménye, az Utazás ,89 idegenforgalmi kiállítás. Andrikó Miklós kereskedelmi minisztériumi államtitkár megnyitó beszédében hangoztatta: a magyar idegenforgalom nemzetközi elismerését jelzi, hogy az idei kiállításon 22 ország csaknem 200 kiállítója vesz részt. A már hagyományosan kiállító országok mellett elsőként jelentkezik az idén Ciprus, Izrael, a Koreai Köztársaság és Szíria. Jelentős területet foglalnak el a szocialista országok, amelyekkel idegenforgalmunk legnagyobb részét bonyolítjuk le. Az államtitkár utalt arra, hogy az elmúlt évben 18 millió látogató kereste fel Magyarországot, s az utazási liberalizációnak köszönhetően tíz és félmillió magyar turista járt külföldön. A mostani kiállítás jó alkalom arra, hogy az érdeklődők további ismereteket szerezhessenek a világ idegenforgalmi kínálatáról, de egyúttal lehetőséget nyújt arra is, hogy a résztvevő cégek üzleti megállapodásokat kössenek.
Andrikó Miklós arról is beszélt, hogy az elmúlt időben sokat fejlődött Magyarország idegenforgalmi szolgáltatásainak színvonala, és bővült a szálláshelyek száma. A főszezonban több mint félmillió vendéget tudnak egyidejűleg elhelyezni a különböző szálláshelyeken. Több új határátkelőhely nyílt a közelmúltban és ma már 140 utazási iroda áll a turisták szolgálatában. További tennivalók is vannak: javítani kell a szolgáltatások minőségét, meg kell szüntetni a helyenként és időnként előforduló zsúfoltságot és színesebbé kell tenni a programkínálatot. Az idegenforgalom fejlesztésében az eddiginél nagyobb mértékben kívánatos felhasználni a különböző bel- és külföldi anyagi forrásokat, továbbá az új társasági törvény, a korszerű társulási formák nyújtotta lehetőségeket. Végül az államtitkár elmondta, hogy március 18-án bécsi napot rendeznek Budapesten, amely már előrevetíti a két főváros közötti igéretes vállalkozást, az 1995-re tervezett Budapest-Bécs világkiállítást. A nap folyamán több kiállító cég tartott sajtótájékoztatót. A jugoszláv idegenforgalmi hivatal képviselői Jugoszlávia idegenforgalmáról, és ezen belül is kiemelten a szerbiai turisztikai lehetőségekről tájékoztatták az újságírókat. (folyt.köv.)
1989. március 17., péntek 15:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|