|
|
|
|
Paskai László bíboros Komárom megyében (1. rész)
|
1989. március 13., hétfő - Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek hétfőn látogatást tett Komárom megyében. Kíséretében voltak Dékány Vilmos, és Várszegi Asztrik, az újonnan kinevezett esztergomi püspökök, valamint Ravasz Éva, a megyei tanács elnökhelyettese. Először megtekintették a Tatabánya-Kertvárosban épülő templomot, ahol Nagy László prépost, esperes, plébános fogadta a vendégeket és ismertette az építkezés körülményeit. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt kezdték meg az alapozást és másfél hónap múlva már felszentelik a templomot, amelynek költségeit jórészt a hazai és a külföldi hívők adományaiból és társadalmi munkájából teremtették elő. A 600 hívő befogadására alkalmas templom védőszentje Szent Erzsébet lesz.
Az építkezés megtekintése után a Komárom Megyei Tanács épületében Varga Gyula tanácselnök és Havas Miklós, a megyei népfrontbizottság titkára fogadta a vendégeket és részletes tájékoztatást adtak a megye életéről. Egyebek között szóltak arról, hogy számítanak az egyház közreműködésére a nehéz anyagi helyzetben lévők felkutatásában, mert önmagában a tanácsi intézményrendszer nem képes felderíteni a szociális támogatásra szorulókat. Az eszmecsere során szóba került a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése is. A vendéglátók ezzel kapcsolatban elmondták, hogy e beruházás révén a megye sokat nyerhet az új dunai gátrendszernek, valamint négy várost érintő szennyvíztisztítóinak felépítésével. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az előnyök mellett számolni kell hátrányos következményekkel is. Különösen Esztergomban aggódik a lakosság, hogy a folyam visszaduzzasztásának következtében károsodás éri a város legrégibb negyedét. Ezzel kapcsolatban a népfront úgy foglalt állást, hogy csak abban az esetben támogatja a beruházás folytatását, ha a járulékos környezetvédelmi létesítmények mindegyikét felépítik. A megyei tanács vezetője felajánlotta, hogy az egyházi vezetők részére megszervez egy tájékoztatót a beruházás részleteinek megismertetése céljából. (folyt.köv.)
1989. március 13., hétfő 18:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|