|
|
|
|
Kibővített SZMT-ülés Borsodban - Nagy Sándor
|
1989. március 1., szerda - Miskolcon szerdán reggel megkezdődött a Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsának kibővített ülése, amely azt a vitaanyagot tárgyalja meg, amelyet az MSZMP megyei bizottsága készített a sok gonddal, szerkezetátalakítási nehézségekkel küzdő borsodi térség fejlesztési programjára. Az ülés munkájában részt vesz Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Tóth József SZMT-elnök megnyitója után Szűcs Erika, az MSZMP Borsod Megyei Bizottságának titkára ismertette a fejlesztési koncepció vitára bocsátott anyagát. Hangsúlyozta, hogy a programot olyan dokumentumnak szánják, amely elsősorban a megyében működő gazdasági, társadalmi, érdekképviseleti, politikai szervekhez és a megye lakosságához szól, de lehet mondanivalója az egész ország számára is. Délután az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának szervezésében szakszervezeti és pártaktívát tartanak a pártszékház kongresszusi termében, mintegy félezer megyei aktíva részvételével. Ennek előadója Nagy Sándor, a SZOT főtitkára lesz, aki a magyar szakszervezeti mozgalom időszerű feladatairól tart előadást. (MTI)
1989. március 1., szerda 09:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|