|
|
|
|
Bécsi nemzetközi környezetvédelmi kongresszus - Maróthy (2.rész)
|
A kongresszus hétfői ülésén Maróthy László a magyar környezetvédelmi politikáról tartott előadást. Vázolta, hogy Magyarországon az utóbbi években milyen intézkedések történtek a levegő és az élővizek szennyeződése, valamint a veszélyes hulladékok ártalmai ellen, s melyek a még megoldásra váró főbb környezeti problémák. Elmondta: a magyar kormányzat a környezet megóvását nem tekinti az állam kizárólagos feladatának, ebbe bekapcsolja a különféle társadalmi mozgalmakat is, s közreműködésüket fontosnak tartja. A miniszter leszögezte, hogy Magyarország továbbra is tevékenyen részt kíván venni a nemzetközi környezetvédelmi együttműködésben. Közölte: magyar szemszögből is igen figyelemre méltónak tartja a nemzetközi környezetvédelmi pénzalap létesítésére az előtte szóló osztrák miniszterasszony által tett indítványt. A délelőtti ülés után a kongresszus néhány magas beosztású résztvevője - közöttük Maróthy László is - sajtóértekezleten méltatta a most megnyílt bécsi tanácskozás jelentőségét, s válaszolt az újságírók kérdéseire. A magyar miniszter szólt az államoknak saját veszélyes hulladékaik ártalmatlanításáért viselt felelősségéről, s az ennek alapján tett szigorú hazai intézkedésekről. Méltatta a magyar-osztrák környezetvédelmi kapcsolatok alakulását, s ezzel összefüggésben megemlítette a közös határon átnyúló Fertő-tavi nemzeti park létrehozásának tervét. Hétfői bécsi látogatása folyamán, a nemzetközi kongresszus szünetében Maróthy László megbeszélést tartott Marilies Flemminggel a két ország környezet- és természetvédelmi együttműködésének fejlesztéséről. Az Európai Közösségek bizottságának környezetvédelmi főigazgatójával, L. J. Brinkhorsttal folytatott eszmecseréjén a Magyarország és a Közös Piac közötti kapcsolatok környezetvédelmi vonatkozásaival foglalkoztak. A miniszter találkozott Gerald Hinteregger EGB-titkárral is, s vele az európai környezetvédelmi együttműködés mai kérdéseit és távlatait vitatta meg. +++
1989. február 20., hétfő 18:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|