|
|
|
|
Bécsi nemzetközi környezetvédelmi kongresszus - Maróthy (1.rész)
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. február 20. hétfő (mti-tud) - Nemzetközi környezetvédelmi konferencia kezdődött hétfőn Bécsben. A háromnapos tanácskozáson, amely a nemzetközi környezetvédelmi társaság (ISEP) első kongresszusa, negyven ország és számos jelentős nemzetközi szervezet képviseletében csaknem ezer tudományos és gazdasági szakértő, valamint politikus vitatja meg a vegyianyagok környezeti ártalmainak megelőzésével és leküzdésével, a környezetkimélő technológiák alkalmazásával és a veszélyes hulladékok kezelésével összefüggő - nemzetközi együttműködést is igénylő - feladatokat. Magyarország nem tagja az ISEP-nek, de osztrák meghívásra a kongresszus első plenáris ülésén megjelent és felszólalt Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter, továbbá az egész tanácskozáson részt vesz a minisztérium héttagú szakértői csoportja.
Marilies Flemming osztrák környezetvédelmi miniszter a tanácskozást megnyitó beszédében rámutatott a környezetvédelemben való világméretű összefogás szükségességére, s javasolta, hogy az ENSZ európai gazdasági bizottsága vagy környezetvédelmi programja keretében hozzanak létre nemzetközi ökológiai pénzügyi alapot. Mint elmondta, ebből segítséget adhatnának a gazdaságilag gyengébb országoknak környezetvédelmük fejlesztéséhez, amely nélkül - a határokon átlépő szennyeződések folytán - a közelükben lévő tehetősebb államok saját nagy környezeti beruházásai sem lehetnek elég eredményesek. Gerald Hinteregger, az Európai Gazdasági Bizottság (EGB) végrehajtó titkára kifejtette, hogy a környezet veszélyeztetettsége és az ezzel járó súlyos szociális és gazdasági következmények világszerte egyre drámaibb méreteket öltenek, és a környezeti katasztrófák elkerülése sürgős, nemzetközileg egybehangolt lépéseket követel. Ezért az EGB tevékenységében elsődleges szerepet kapott az ilyen irányú kelet-nyugati együttműködés szervezése. A bizottság 1979-ben levegőtisztaság-védelmi konvenciót dolgozott ki, amelyhez már 31 állam csatlakozott. Befejeződött a vízvédelemről szóló európai charta szövegezése, és még az idén előkészítik aláírásra a veszélyes szállítmányokra vonatkozó nemzetközi egyezmény tervezetét. (folyt.)
1989. február 20., hétfő 18:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|