|
|
|
|
Charta ,77 - felhívás párbeszédre
|
Prága, 1989. január 23. hétfő (AFP/AP) - A Charta ,77 nevű csehszlovák polgári jogi mozgalom hétfőn társadalmi párbeszéd megkezdésére szólított fel és követelte azoknak a személyeknek a leváltását, akik - megfogalmazása szerint - felelősek a múlt héten Prágában tartott tüntetések résztvevői elleni ,,felelőtlen és brutális,, rendőri fellépésért. A szervezet mindenekelőtt Frantisek Kincl belügyminiszternek és Bohumil Cardának, a prágai körzet rendőrparancsnokának a leváltását követeli.
A Charta ,77 képviselői hétfői sajtóértekezletükön kijelentették, hogy a prágai tüntetések békések voltak, ezért ,,a rendfenntartó erők butalitása semmivel nem indokolható,,. Az ellenzéki mozgalom sürgeti, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon a tüntetések során letartóztatott valamennyi személyt, ejtsék el az ellenük felhozott vádakat, és tegyék lehetővé a független csoportok és lapok legalizálását és bejegyzését. A Charta,77 ,,kész megnevezni azokat a képviselőit, akik részt vennének az állami szervek illetékeseivel tartandó, a tv-ben is közvetítendő kerekasztal-megbeszélésen,,. Egyszersmind kéri, hogy ,,a nyugodt helyzet megteremtése és a párbeszéd megkezdése érdekében,, a helyi hatóságok ,,bocsássanak termeket vagy más helyiségeket azon állampolgárok részére, akik ezt kérik, hogy mindenki szabadon kifejthesse véleményét és vitát folytathasson Csehszlovákia társadalmi fejlődéséről,,. +++
1989. január 23., hétfő 16:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|