|
|
|
|
A Legfelsőbb Bíróság bíráinak eskütétele (1. rész)
|
1989. november 29., szerda - A Legfelsőbb Bíróság bírói kara szerdán ünnepélyesen esküt tett a Magyar Köztársaság alkotmányára Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök jelenlétében.
Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán - az alkotmány megújításával összefüggésben - módosította a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvényt. Ennek értelmében ez év végéig a magyar bíráknak fel kell esküdniük a köztársaság alkotmányára, arra, hogy annak szabályait megtartják, s a hatáskörükbe tartozó ügyekben részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően járnak el. Az eskütételt követően Szűrös Mátyás köszöntötte a törvényesség legfőbb őreit. Kiemelte: szép feladat az Önöké, mert nemzeti fejlődésünk mostani szakaszától elidegeníthetetlen az emberi jogok érvényesítése, a kialakuló magyar jogállamiság őrzése, a magyar joggyakorlat iránti társadalmi bizalom visszaszerzése és megerősítése. Ugyanakkor valóban roppant nehéz is munkájuk, hiszen közéletünk bontakozó demokratizmusa, valamint társadalmi, gazdasági és politikai életünk megannyi ellentmondása indulatokat is szabadjára engedett, nehezen kibogozható helyzeteket teremtett és teremthet, amelyek az igazságos ítélkezésekhez nélkülözhetetlen tisztánlátást rendkívül megnehezítik - mondotta, majd így folytatta: - Önök is ennek a mai magyar társadalomnak a tagjai, akikre hatott az ideológiától korlátozott jogszemlélet, a politikai elkötelezettség fontosságának téveszméje, s akikre hatnak jelenünk súlyos ellentmondásai is. Önöknek időnként szinte a lehetetlent kell megkísérelniük: a magánszférán felülemelkedve, társadalmi valóságunkat jól ismerve, a politikai pártoktól, a politikai tevékenységtől függetlenül, az alkotmányos jogi garanciák érvényesítésével őrködni a magyar jogrenden, miközben ez maga is változik. Az ideiglenes köztársasági elnök rámutatott: október 23-án, a népfelkelés és nemzeti függetlenségi megmozdulás évfordulóján kihirdetett alkotmánymódosítás megteremtette a szabad, demokratikus jogállam kialakításának feltételeit. Ez az alapvetően fontos törvény tartalmazza azokat az alkotmányos garanciákat, amelyek biztosítják minden magyar honpolgár alkotmányon alapuló jogi biztonságát és azokat a feltételeket, amelyeket egy civilizált európai ország igényei megkívánnak. (folyt.köv.)
1989. november 29., szerda 14:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|