Rendszerváltás és az MTI

	Fellépés a terrorcselekmények ellen
München, 1989. március 22. (SZER, Magyar híradó) - Megszaporodtak a bombarobbantással fenyegetőző névtelen telefonhívások. A rendőrség reagált: a Belügyminisztérium bejelentette, hogy a telefonálók kilétének megállapítására speciális berendezést készíttetett. Nyilvánvalóan olyat, amellyel be lehet mérni: milyen telefonszámról érkezett a hívás. Erre a hírre a magyar polgárban gyanú ébred. A telefonlehallgatás ismert dolog, a levélcenzúra még mindig létezik, és ugyan miféle biztosítéka lehet az állampolgárnak, hogy ezt a most emlegetett berendezést a rendőrség tényleg csak a közbűnténnyel gyanúsíthatok esetében használja? A kezdődő demokratizálódás folyamatában hogyan lehetne meghatározni a rendőrség új szerepkörét? Milyen módon lehetne ellenőrizni, hogy ne éljen vissza a hatalmával? Tamás Gáspár Miklós? - Azt hiszem, hogy már itt vannak jogi szempontok, amelyekre azonnal ki is térek. Azért az esetleges - ebben a pillanatban a politikai és a lélektani - megfontolásra. A rendőrséghez nekem is fordulnom kellett volna a közelmúltban. Először akkor, amikor magát a rendőrséget kellett volna feljelentenem, tavaly június 16-ikán, amikor többedmagammal a Nagy Imre halála évfordulóján rendezett tüntetésen megvertek bennünket. Ettől eltekintettem, mert értelmetlennek tartottam - mert nem bízom a rendőrségben. Nemrégiben, amikor a szabaddemokraták és a Fidesz számos más vezetőivel együtt fenyegető névtelen leveleket kaptunk: lógni fogtok, halál rátok, megdöglesz, és hasonló szövegekkel - szintén többen bíztattak, hogy forduljak a rendőrséghez. Eszem ágában sincs a rendőrséghez fordulni! Nem bízom ebben a rendőrségben. Ha most, ez a magatartás, amiben osztozom a magyar állampolgárok nagy többségével azt hiszem, tulajdonképpen nem a törvénytisztelő állampolgár magatartása - és bizonyos esetben fájlalom is, hogy ez az attitűdöm - de azt hiszem, hogy ameddig politikai eszközökkel a rendőrségi iránti bizalom meg nem teremthető, addig nyilván az embernek az első gondolata a gyanakvás, amikor a telefonfülkék hívószámainak a bemérésére újabb felszereléseket vásárolnak. Az ember attól tart, hogy ezzel nem a bűnözőket fogják ellenőrizni, hanem a reformkommunistáktól az ellenzéken keresztül a sztálinistákig mindazokat, akiktől a hatalomnak félnivalója van. Úgyhogy a jogi elrendezés, amely egy eljövendő nyitott demokráciában majd valóban a nép ellenőrzése alá helyezi a rendőrséget a bíróságokon keresztül -, az majd megteremtheti a rendőrség iránti bizalmat. Bár meg kell mondanom, hogy itt nagyon szívós hagyományokkal kell majd megküzdenie az új magyar demokráciának, ha létrejön -, hiszen kulturális kérdés is. Az emberek Franciaországban sem szeretik a rendőröket: népszerűtlenek, annak ellenére, hogy Franciaország mégiscsak demokráciának minősíthető többé-kevésbé. Magyarországon a zsaru iránti ellenszenv szintén évszázados, és remélem, hogy ha valóban bírói ellenőrzés alá kerül a rendőrség, ha rendőrök csak ott viselnek fegyvert és egyéb kényszerítő eszközöket, ahol ez elkerülhetetlen, ha a rendőrség megszűnik katonai szervezetnek lenni, ha a rendőrség nem egy országos szervezet, hanem a helyi önkormányzatoknak alárendelt testület, ha a rendőri kényszerintézkedések megszűnnek és csak a bíróság hozhat ilyeneket, továbbá hogyha sikerül a rendőri visszaéléseket korlátok közé szorítani -, ez megváltozhat, és talán a jövőben kialakulhat egy olyan magatartás a magyar honpolgárokban a rendőrség iránt, amivel a Nagy-Britanniában, vagy az Egyesült Államokban lehet találkozni, ahol az emberek azonnal rendőrhöz fordulnak, hogyha valami bajuk van. Attól tartok, hogy erre még elég sokat kell várnunk. És a baj az ráadásul, hogy a félelem félelmet szül. A társadalomban ma meglévő rettegések a rendőrségre is érvényesek, és a rendőrök is honfitársaink. Csakhogy: nekik pisztoly, gumibot, bilincs és könnygázspray áll a rendelkezésükre, és ameddig a társadalom kiszolgáltatottnak érzi magát az átláthatatlan, titokzatos erőszakszervezetekkel szemben, addig bizalom nem várható el, és addig - hiába tudom, hogy ez nem az igazán felvilágosult modern állampolgár álláspontja - addig én sem bízom a zsarukban. +++ 1989. március 22., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »