|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Interparlamentális Unió
|
(Tamás Gáspár Miklós) München, 1989. február 22. (SZER, Magyar híradó) - Nagy port kavart Barcs Sándor pár héttel ezelőtti közéleti szereplése. A Rajk-per egykori népi álnoka, bocsánat, ülnöke igyekszik magát is áldozatnak feltüntetni, ami azért helyenként legalábbis problematikus, ahogyan Fábri Péter az "ÉS" hasábjain ezt leleplezte. Barcs Sándor 1947 óta országgyűlési képviselő. Azt nyilatkozta: amíg csak lehet, szolgálja országát. Ezzel a szolgálattal foglalkozik munkatársunk: - Tegnap az Interparlamentális Unió budapesti ülésével kapcsolatban bejelentette, hogy a magyar tagozat, amelynek ő az elnöke, nem fog a nemzeti kisebbségi kérdésről és az apartheidről folyó második napirendi pont keretében vitát kezdeményezni az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről, mondván, hogy a házigazda udvariassága ezt nem teszi lehetővé. Kétségtelen, hogy a diplomáciai illemszabályok arra intenek, hogy lehetőleg a házigazda kerülje a nagyobb konfliktusra lehetőséget adó problémák felvetését. Kérdés azonban, hogy egyrészt a diplomáciai illemszabályok erősebbnek kell-e hogy legyenek egy ilyen égető kérdésnél, másrészt pedig kérdés, hogy az Európai Parlament, az Európa Tanács és más nemzetközi testületek ülésén lezajlott heves viták után, ahol Románia elítélését az összes politikai erők - nemzeti határokra és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül - a legerélyesebben képviselték, van-e értelme ennek a bátortalan diplomáciának. Azt hiszem, hogy Barcs Sándor, aki a magyar politikai vezetés egy elmúlt korszakát képviseli, úgy látszik azért ennek az új vezetésnek is élvezi eléggé a bizalmát ahhoz, hogy egy ilyen, a közvélemény helytelenítésével nyilvánvalóan találkozó bejelentést tehessen. Kérdés, hogy meddig lesz az a helyzet, hogy mindenféle demokratizálások és állítólagos megújulások ellenére a nemzetközi színtéren Magyarországot a legrégebbi bolsevikok képviselik. Emlékezzünk 1956-ra, amikor Magyarországot Lev Konduktorov (?) képviselte az ENSZ-ben. Ideje volna annak, hogy az országhoz hű és népszerűségre számot tartható politikusok reprezentálják Magyarországot nemzetközi porondon. +++
1989. február 22., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|