|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP KB üléséről
|
München, 1989. február 13. (SZER, A mai nap) - Az MSZMP Központi Bizottságának szombaton véget ért kétnapos üléséről közleményt adtak ki, amely szerint a testületnek meggyőződése, hogy a politikai pluralizmus kialakítása a többpártrendszer keretei között valósítható meg. A Központi Bizottság véleménye szerint a társadalom még nincs kellően felkészülve a többpártrendszerre való azonnali átállásra. A közlemény hangoztatja átfogó szociálpolitikai reformok szükségességét, ugyanakkor rámutat arra is, hogy mind a gazdaságban, mind a politikában fokozatos és folyamatos átmenetre van szükség. A gazdasági, politikai és erkölcsi válság felszámolása érdekében szükségesnek tartja a vegyes tulajdonú, a főágazatokban pedig a közösség és az állami tulajdon meghatározó szerepét fenntartó rendszer kialakítását. A nyilatkozat leszögezi, hogy a politikai reform sem nem helyettesítheti, sem nem akadályozhatja a gazdasági feladatok megoldását. Az 1956-os eseményeket úgy értékelik, hogy valóságos népfelkelés volt, de kezdettől fogva szerepet játszottak benne az - úgymond - restaurációra törekvő és lumpen elemek is, október végétől pedig erősödött az ellenforradalmi irányzat. A Központi Bizottság elsietettnek minősíti, hogy Pozsgay Imre államminiszter, a Politikai Bizottság tagja, a testület állásfoglalása előtt hozta nyilvánosságra a történelmi albiztottság vizsgálatának eredményét, ugyanakkor bizalmáról biztosította Pozsgay Imrét. +++
1989. február 13., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|