|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay előadása
|
München, 1989. február 7. (SZER, Világhíradó) - Független testületek megfigyelői jelen voltak egy, a legkevésbé sem a számukra rendezett találkozón. Budapestről érkezett beszámolót olvasunk fel: - Február 6-ikán, a budapesti Marczibányi téri művelődési ház zsúfolásig telt nagytermében Pozsgay Imre találkozott a Szocialista Hazáért, a Munkás-paraszt Hatalomért érdemérmesekkel, a Szabadságért érdemérmesekkel és a régi párttagok munkabizottságával. A független szervezetek némely tudósítói beszivárogtak a zártkörű találkozóra, vagy nevezhetjük tetemrehívásnak is, ahol az 1956. november 4-ike utáni hatalomátvétel hőskorának idős harcosai mély átéléssel engedelmeskedtek Grósz Károly főtitkár felszólításának. Levonták a politikai bizottsági tagok között dúló nyilatkozat- háború személyi konzekvenciáit. Egyes hozzászólók egyenesen felszólították Pozsgayt, hogy mondjon le. Nem mintha Grósz Károly több támogatást érezhetett volna ki a párttagság eme részének felhevült szónoklataiból. Jó szót tegnap este Kádár Jánoson kívül - akinek egy elvtársnő 32 év után mégegyszer kifejezte háláját, amiért behívta a szovjet elvtársakat - leginkább Németh Miklós miniszterelnök kapott. A legtöbb kérdező és hozzászóló Pozsgay legfőbb bűneként azt hozta fel, hogy a Központi Bizottság megkerülésével a rádiónak mondta el új, 1956-os formuláját. A párt ügyeit az utcára vinni, a rádióban közzétenni valamit a pártfegyelem súlyos megsértése - hangzott az ítélet. Amikor Pozsgay visszakérdezett: ha a Központi Bizottság mondja ki ugyanazt, akkor nem fáj? Kórusban zúgták a veteránok: a Központi Bizottság ezt soha nem mondta volna ki. Feltehetően nemcsak a párt szervezeti szabályzatának tisztelete, hanem a Központi Bizottságba vetett bizalom vezette a megjelenteket, amikor közös állásfoglalást fogalmaztak: 1956 megítélése nem a történészek, hanem a párttagság és a Központi Bizottság feladata. A közönség egy része - és mindenekelőtt a kerületi pártbizottság simára csiszolt vezetői azonban nem hagyták jóvá, hogy itt bármilyen állásfoglalás születhessek. Pozsgay Imre nem volt irigylésre méltó helyzetben, de állta a sarat. Kifejtette, hogy a párt és az ország egyetlen esélye, ha a társadalom és a párt képes kiegyezni, ha a nép centruma és a párt centruma közeledik egymához. 1956 verdiktjét nem a párttagok, nem a Központi Bizottság, még csak nem is a történész albizottság mondja ki. Kimondta már régen a nép. Ő - Pozsgay - abba az MSZMP-be lépett be 22 évesen, 1956. november 2-ikán, amelyik megújulást ígért és ma is ezért a megújulásért harcol megvesztegethetetlenül. Véleménye a múltról, jelenről és jövőről nem befolyásolható politikai nyomás gyakorlásával. Az estének voltak percei, amikor Pozsgaynak kendőzetlenül ellenséges hallgatóságát is sikerült magával ragadnia. De legyőzték Pozsgay súlyos igazságainak csábítását. A rövid kábulat pillanatai után újra kitüntetéseikre kezdtek mutogatni, amelyeket veszély fenyeget, hiszen egy ördögi varázsszó a "népfelkelés" nyomán aranyból sárrá változnak. +++
1989. február 7., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|