|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP KB jövő heti ülése
|
München, 1989. február 2.(SZER, Magyar Híradó) - Számos jelből arra következtethetünk, hogy történelmi ülésre készül az MSZMP Központi Bizottsága. Sokan azt várják, hogy jövő pénteken kenyértörésre kerül sor a felbomlóban lévő hatalmi csoportosulás vezérkarában. Mások viszont úgy vélik, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a belharc mögött nem személyes ellentétek, hanem az egyeduralkodó csődpárt tervszerű újjáélesztési kísérlete, pluralista jellegének elhitetése húzódik meg. Mindkettő külön és keveredve is lehetséges. Egy biztos, hogy február 10-e után okosabbak leszünk. Tény viszont, hogy alaposan túlzsúfolták a plénum napirendjét, mintha ez a testület képes lenne a gordiuszi csomók egész sorának egy ültőben való megoldására. A témákat még felsorolni is hosszú: a kongresszusig terjedő időszak stratégiája, a politikai nyilvánosság és a sajtópolitika, a többpártrendszerhez való viszony, az alkotmány, a választójogi törvény és nem utolsó sorban 1956 értékelése. - Ez a mamutprogram a sokat akar a szarka kezdetű közmondásunk kapkodást, fejetlenséget, idővel való versenyfutást kifejező jelentésére emlékeztet. Másrészt pedig nagyon elgondolkoztató, hogy Lukács KB-titkár tegnap, amikor Pozsgay ellenében megtámogatta Grószt és Némethet, nemcsak a népfelkelés minősítést bírálta, hanem azt is, hogy - idézem - "a párt egyes vezető személyiségei nem voltak következetesek a májusi pártértekezlet állásfoglalásának képviseletében". Lukács azt is bejelentette, hogy a jövő pénteki ülés döntései után a Központi Bizottság tagjainak a testületi álláspontot kell képviselniük. - Nesze neked pluralizmus. Változatlanul érvényes tehát a hírhedt demokratikus centralizmus, és az 1956-os forradalom kádári kiértékelése? - Felolvassuk Szép Zoltán kommentárját: - Csakis a hosszú ideje tartó, demokratizmusban jóhiszeművé kényelmesedet nyugati polgárok sóhajtanak fel megkönnyebbülten: hála Istennek, ezt is megéltük, Magyarországon helyére tették 1956- ot. Bizony okkal sóhajt fel a nyugati polgár megkönnyebbülten, mert a magyarok forradalmára és szabadságharcára emlékezve joggal érez némi bűntudatot is. Főképpen ha arra gondol, valamelyest határozottabb kiállással, látványosabb összefogással a magyarok akár a szépen felvirágzott semleges Ausztria iker országát is építhetnék a jövőtlen és lassan múlttalan, de végképpen jelen nélküli szocializmusuk helyett. Pozsgay Imre - mindjárt az elhangzása környékén történelminek nevezett - nyilatkozatáról azóta megtudhattuk, hogy sem nem történelmi, sem a párt véleményét nem tükrözi. Egyénieskedett az elvtárs - világította meg ellenfénnyel Grósz Károly: ez egy olyan probléma, amiről nem mondta még ki a párt, hogy fehér-e, vagy fekete. Pozsgay fellobbantotta a lángot, Grósz, Németh és természetesen Lukács János lehűtötték a tüzet. Pozsgay Imre kísérletképpen megkockáztat egy vélekedést, Grósz Károly tompít rajta egyet, Lukács János szinte érvényteleníti, Németh Miklós félti a hazát, kissé Pozsgayt is, és más, szerinte fontosabb ügyekre terelné figyelmünket. Ennyi kiforrott egyéniség - lelkesül a polgári demokrácia játékszabályai szerint gondolkodó szemlélő - netán ennyi szerep? A demokratikus centralizmus esetleg helyet cserél mégis nagy hirtelen a centrum demokráciájával? Miért ne vitatkozna a párt vezérkara nyíltan egymásról - mint elvtárs az elvtársról -, s megfontoltan arról, mi is volt 1956-ban. Február 10-ikére esetleg mégis kiderítik róla, hogy népfelkelés volt, vagy mégis ellenforradalom? De veszteség már nem éri a nemzetet akkor sem, ha nem derül ki egyéb, mint ami van: a homály, a káosz. 33 év után más léptéke van a türelemnek, egyébként is ne az MSZMP mondja meg 1956 szovjetek letiporta dicsőséges forradalmáról, hogy az mi volt. +++
1989. február 2., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|