Rendszerváltás és az MTI

	Az MSZMP KB jövő heti ülése
München, 1989. február 2.(SZER, Magyar Híradó) - Számos jelből arra következtethetünk, hogy történelmi ülésre készül az MSZMP Központi Bizottsága. Sokan azt várják, hogy jövő pénteken kenyértörésre kerül sor a felbomlóban lévő hatalmi csoportosulás vezérkarában. Mások viszont úgy vélik, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és a belharc mögött nem személyes ellentétek, hanem az egyeduralkodó csődpárt tervszerű újjáélesztési kísérlete, pluralista jellegének elhitetése húzódik meg. Mindkettő külön és keveredve is lehetséges. Egy biztos, hogy február 10-e után okosabbak leszünk. Tény viszont, hogy alaposan túlzsúfolták a plénum napirendjét, mintha ez a testület képes lenne a gordiuszi csomók egész sorának egy ültőben való megoldására. A témákat még felsorolni is hosszú: a kongresszusig terjedő időszak stratégiája, a politikai nyilvánosság és a sajtópolitika, a többpártrendszerhez való viszony, az alkotmány, a választójogi törvény és nem utolsó sorban 1956 értékelése. - Ez a mamutprogram a sokat akar a szarka kezdetű közmondásunk kapkodást, fejetlenséget, idővel való versenyfutást kifejező jelentésére emlékeztet. Másrészt pedig nagyon elgondolkoztató, hogy Lukács KB-titkár tegnap, amikor Pozsgay ellenében megtámogatta Grószt és Némethet, nemcsak a népfelkelés minősítést bírálta, hanem azt is, hogy - idézem - "a párt egyes vezető személyiségei nem voltak következetesek a májusi pártértekezlet állásfoglalásának képviseletében". Lukács azt is bejelentette, hogy a jövő pénteki ülés döntései után a Központi Bizottság tagjainak a testületi álláspontot kell képviselniük. - Nesze neked pluralizmus. Változatlanul érvényes tehát a hírhedt demokratikus centralizmus, és az 1956-os forradalom kádári kiértékelése? - Felolvassuk Szép Zoltán kommentárját: - Csakis a hosszú ideje tartó, demokratizmusban jóhiszeművé kényelmesedet nyugati polgárok sóhajtanak fel megkönnyebbülten: hála Istennek, ezt is megéltük, Magyarországon helyére tették 1956- ot. Bizony okkal sóhajt fel a nyugati polgár megkönnyebbülten, mert a magyarok forradalmára és szabadságharcára emlékezve joggal érez némi bűntudatot is. Főképpen ha arra gondol, valamelyest határozottabb kiállással, látványosabb összefogással a magyarok akár a szépen felvirágzott semleges Ausztria iker országát is építhetnék a jövőtlen és lassan múlttalan, de végképpen jelen nélküli szocializmusuk helyett. Pozsgay Imre - mindjárt az elhangzása környékén történelminek nevezett - nyilatkozatáról azóta megtudhattuk, hogy sem nem történelmi, sem a párt véleményét nem tükrözi. Egyénieskedett az elvtárs - világította meg ellenfénnyel Grósz Károly: ez egy olyan probléma, amiről nem mondta még ki a párt, hogy fehér-e, vagy fekete. Pozsgay fellobbantotta a lángot, Grósz, Németh és természetesen Lukács János lehűtötték a tüzet. Pozsgay Imre kísérletképpen megkockáztat egy vélekedést, Grósz Károly tompít rajta egyet, Lukács János szinte érvényteleníti, Németh Miklós félti a hazát, kissé Pozsgayt is, és más, szerinte fontosabb ügyekre terelné figyelmünket. Ennyi kiforrott egyéniség - lelkesül a polgári demokrácia játékszabályai szerint gondolkodó szemlélő - netán ennyi szerep? A demokratikus centralizmus esetleg helyet cserél mégis nagy hirtelen a centrum demokráciájával? Miért ne vitatkozna a párt vezérkara nyíltan egymásról - mint elvtárs az elvtársról -, s megfontoltan arról, mi is volt 1956-ban. Február 10-ikére esetleg mégis kiderítik róla, hogy népfelkelés volt, vagy mégis ellenforradalom? De veszteség már nem éri a nemzetet akkor sem, ha nem derül ki egyéb, mint ami van: a homály, a káosz. 33 év után más léptéke van a türelemnek, egyébként is ne az MSZMP mondja meg 1956 szovjetek letiporta dicsőséges forradalmáról, hogy az mi volt. +++ 1989. február 2., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »