|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Ellentétek az MSZMP-n belül
|
(Vadász János) München, 1989. január 30. (SZER, Szerkesztők fóruma) - A jövő hét péntekén február 10-én tart ülést - legalábbis megkezdi ülését - az MSZMP Központi Bizottsága. Eléggé egyértelmű, hogy mi váltotta ki a menetrendtől eltérő összehívását. Most csak a főbb mozzanatokat foglalom röviden össze. Az elmúlt szombaton Pozsgay Imre a budapesti rádióban közölte a Központi Bizottság által életre hívott történész albizottság - hozzáteszem: ez nem egy tudományos, hanem egy párttestület - arra a véleményre jutott, hogy ami 1956-ban történt népfelkelés volt, nem pedig ellenforradalom.' Ezzel egy időben a Politikai Bizottság egyik másik tagja: Berecz János is mondott egy beszédet, amelyben elhangzott az a megállapítás, hogy idézem: "A párt jelenleg még nem igen alkalmas a reformidőszak irányítására." Grósz Károly, aki e kijelentések elhangzásakor a világgazdasági fórum vendégeként Davosban tartózkodott, a Svájcból hazatérő repülőgép fedélzetén sietett interjút adni. A pártfőtitkár elhatárolta magát Pozsgay kijelentésétől, sőt: közvetve kétségbe vonta a történész albizottság munkájának hitelességét is. Továbbá: Grósz szerint politikai különbségek lépnek fel a pártvezetésen belül, ami egyik oka annak, hogy a tavaly májusi pártértekezlet óta romlanak a reformprogram végrehajtásának feltételei. Tehát lényegében azóta, amióta ő a párt főtitkára. Végül Grósz sürgette, hogy a párt Központi Bizottsága öntsön tiszta vizet a pohárba, próbálkozzék egy új vezetéssel, amennyiben úgy látja, hogy a főtitkár, a titkárok vagy a Politikai Bizottság a mai helyzetben a feladatát nem tudja betölteni -, és nyomban ezt követően jelentették be, hogy a jövő héten összeül a Központi Bizottság. Vagyis a hatalmi harc nyílt formában lép fel a magát vezetőnek nevező pártvezetésén belül, - mi több: a jelek szerint a harc a jövő héten kenyértörésre kerül. Tehát, nem volt nehéz a témaválasztásunk az e heti szerkesztők fórumán. A beszélgetés résztvevői Budapestről: Tamás Gáspár Miklós filozófus, a hazai ellenzék ismert személyisége. Itt a müncheni stúdióban pedig Lengyel Szaniszló kollégám. A hatalmi harcot Pozsgaynak 56-ra vonatkozó kijelentése robbantotta ki. A magát "vezető erőnek" nevező hatalmi csoport tehát a maga kebelén belül azon tusakodik, hogyan értékeljen egy történelmi eseményt, amely több mint 32 evvel ezelőtt történt. Tehát tulajdonképpen két kérdésem van. Az egyik: nem azt bizonyítja ez, hogy ez a csoport teljesen alkalmatlan bármiféle vezető szerepre? - függetlenül attól, hogy erre van bármilyen jogcíme, vagy nincs? És a másik: hogy a sokat emlegetett destabilizálódás, amivel a hatalom egy idő óta rémítgeti a társadalmat -, nem éppen a hatalmi csoporttól indul ki? Tamás Gáspár Miklós: Én azt gondolom, hogy bárki, a párt vezető testületeiben helyet foglaló államférfiak vagy köztisztviselők vagy bürokraták egyéni képességei - nem különösebben számítanak. Tehát az a kérdés, hogy ez a csoport alkalmas-e arra, hogy betöltse a rendszer alapelvei által rábízott vezető szerepet - ez nem a személyi képességek függvénye. Igen szerény képességű diktátorok is betöltöttek hasonló funkciókat, és azt hiszem, hogy a jelenlegi magyar Politikai Bizottság, vagy a KB titkárságának általános szellemi színvonala kétségkívül megüt legalább egy vármegyei nívót, és nem ez lesz az oka annak,'hogy a párt jövendő politikai funkciója megváltozik. A változásnak több ismert oka van, amire nem szeretnék kitérni, de a napokban felszínre került ellentétek rávilágítanak a probléma néhány fontos vonatkozására. Jelesül arra, amit régóta tapasztal mindenki Magyarországon, hogy egy olyan párt, amely magát - ugyan csökkenő hévvel, de azért nagyjából változatlanul - egy forradalmi ideológiával legitimálja. Már hosszú idő óta semmi egyéb, mint a "status quo"-nak, és a kisebbik rossznak a pártja. De Kádár János még hatalmon volt, amikor kijelentette, hogy Magyarországon valamiféle történelmi, baleset, balszerencse folytán van egypártrendszer, és hát - hogyha nem akarunk nagy zűrt: ebbe bele kell nyugodnunk. Namost nyilvánvaló, hogy miután Kádár is távozott, - aki minden tragikus bűnével együtt mégis csak egy személyiség volt - nyilvánvaló, hogy zavart, és profil nélküli politikusok vették át tőle a vezetést. Elsősorban ugye Grósz Károly, aki azáltal lehetett a párt vezetője, hogy fordított egyet a köpönyegén. Namost ezt a köpenyeget többször fordítgatta erre meg arra, és most - nyilvánvalóan először életében és politikusi pályáján - rá fog kényszerülni a színvallásra. A köpönyeg többet nem forgatható mert, hogy a belső politikai küzdelem kikerült a nyilvánosság színe elé, és ez tulajdonképpen az első eset a párt történetében. Mert ne feledkezzünk meg róla, hogy az egykori frakcióharc dokumentumai Nagy Imre és Rákosi között majd 40 éves késéssel csak most kerülnek a nyilvánosság elé. A mostani pártküzdelem azonban a társadalom színe előtt folyik -, egy olyan párt vezetésének a kebelében, amely megrendülve, megosztottan, számában is fogyatkozva, legitimitásában meginogva, vezető szerepébe vetetett hitében elbizonytalanodva próbálja a válság körülményei között az országot kormányozni. A kérdés nyilván nem 1956, hanem a kérdés 1989, és az, hogy a párt belső küzdelmeiben még mindig csak efféle történelmi kódokat használnak, és nem a ma kérdéseiről, az aktuális ellentéteket merik a nyilvánosság elé bocsátani. Ez elég sokatmondó. Lengyel Szaniszló: Számomra csak az a meglepő, hogy annak a Laokoón-csoportnak a tagjai, amely magát Politikai Bizottságnak nevezi - ezek csak most kaptak hajba először a nyilvánosság előtt. A külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy az elmúlt hónapokban a prímhegedűsök, vagy az előbirkózók a Laokoón-csoportban az idő nagy részét azzal töltötték, hogy a színfalak mögött gyömöszölték egymást, és a színfalak előtt pedig saját korábbi vagy a többiek kijelentéseit próbálták magyarázni és eladni a nagyközönségnek: történelmi példaként felidézni Pozsgay Imre szereplését a második közös rádióhíd műsorában az Amerika Hangja és a budapesti rádió közös műsorában, amikor rákérdeztek, és azt magyarázta, hogy Grósz Károlynak természetesen mindig az adott hallgatóság elvárásaihoz kell igazítani a mondandóját. Ezzel próbálta indokolni azokat a kemény kijelentéseket, amelyek a Budapest Sportcsarnokban elhangzottak. Tehát ez az ellentét, - a kirobbanása - ez be volt programozva, méghozzá a Politikai Bizottság összetételébe volt beprogramozva. Es egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal abban, hogy a jövő pénteken feltétlenül színvallásra kell, hogy sor kerüljön, nemcsak Grószt Károly, hanem például Berecz János részéről is. Tamás Gáspár Miklós: Ez igaz, és azt hiszem, hogy - amint már volt alkalmam egyszer említeni ennek a rádiónak az egyik adásában - arra ébredhetünk jövő szombaton, hogy valaki más a párt főtitkára mint eddig! De az is megtörténhet természetesen, hogy a Politikai Bizottság néhány tagja kényszerül távozásra. Én azt "hiszem, hogy a jelenlegi Politikai Bizottság kompromisszumra fog törekedni, és arra, hogy a jelenlegi helyzetet továbbra is fenntartsa. Ez semmiképpen nem volna előnyös a párt számára, mert hiszen a belső ellentétek oly erővel nyilvánultak meg, oly világossá vált a kétségbeesett szövetséges-keresése a vezető figuráknak, hogy ez a párt gyöngeségét tárta a politizáló közönség elé. Az egyik legfontosabb vonatkozásnak itt azt tartom, hogy ma a pártnak azok a személyiségei, akik valamiféle politikai dinamizmussal bírnak, és kezdeményezésekre képesek - ezek a támogatásokat legalább annyira a párton kívül, mint a párton belül keresik. Ez legalábbis egy implicit bevallása annak, hogy a pártnak bármilyen közigazgatási- és fegyveres ereje legyen - és legitimációs ereje nincsen. Én nem hiszem, hogy titkot árulok el azzal, hogyha azt mondom, hogy Pozsgay Imre a Magyar Demokrata Fórum, illetve Nyers Rezső az Új Márciusi Front nélkül nem volna az aki. Sőt: Nyers Rezső feltehetőleg a feltámadó szociáldemokrata mozgalmak háttere nélkül sem volna az aki ma, és annak is tanúi voltunk, hogy Berecz János, aki igazán eddig nem a reform következetes támogatásáról vagy pluralista hajlandóságokról volt nevezetes, szintén tett barátkozó lépéseket különféle új ellenzéki mozgalmak felé -, ha felemásak is voltak ezek a lépések. Az egyetlen ember a pártvezetés látható figurái közül Grósz Károly volt, aki ilyenfajta külső támogatás megszerzésére kísérletet sem tett - és ez ma relatív gyengeséget jelent a számára. Ugyanakkor azonban szeretném felhívni a figyelmet a ma reggeli újságokban megjelent igen érdekes kis nyilatkozatra, amelyet a párt de facto második embere, a szervezési kérdésekkel és a pártépítéssel foglalkozó titkár és PB-tag: Lukács János tett, aki a nagyközönség előtt ismeretlen, szervezési szempontból azonban jelentősége úgy hiszem nagyon nagy, de rá nem szokás figyelni. Igaz: nem is lehet, mert a titkár nem gyakran nyilatkozik. Ma azt mondta - és ez egy erőteljes figyelmeztetésnek értendő -, hogy Pozsgay Imre magánemberként nyilatkozott 56 ügyében. Namost a pártapparátust kezében tartó, irányító főtisztviselőnek ez a nyilatkozata arra utal, hogy az a birkózás, amelyet Lengyel Szaniszló említett, az nemcsak hogy megkezdődött, hanem teljes erővel folyik, és kérdés, hogy a Politikai Bizottságnak lesz-e türelme és ereje a jövő pénteket kivárni a leszámolás megkezdéséig. Vadász János:: Még szeretnék visszatérni valamire, ami a fejtegetésedből számomra kiderül: hogy nem indokolt-e akkor azt mondani, hogy ez a törés, ami az MSZMP vezetőségén belül kibontakozik, és a vezető figuráknak a viselkedése nem azt bizonyítja-e, hogy épp az MSZMP bizonyítja a többpártrendszer szükségességét? Nem éppen az MSZMP viselkedése igazolja ezt -, hogy erre feltétlenül szükség van? Tamás Gáspár Miklós: Ez azt hiszem, hogy erre csak igent lehet mondani, ez így igaz. Ugyanakkor azonban természetesen fordítva is megáll a tétel - jelesül: a társadalomban eddig is burkoltan, és rejtetten meglévő politikai nézetkülönbségek és politikaiideológiai megoszlás - éppen azért, mert nem juthatott felszínre az elmúlt évtizedben - megőrölte, felőrölte a pártot. Lényegében az elfojtott és eltitkolt politikai küzdelmek a politizáló közönség, illetve a hatalmat kezében tartó politikai elit körében - éppen azért, mert az erők szabad játékára nem volt mód -, megszüntették azt az egyetlen lehetőséget, amellyel egy kommunista párt rendelkezik. Jelesül azt, hogy valamiféle önkéntes vakság jegyében, merev, ideológiai szükséggel, és küldetéstudattal eltelve meneteljen tovább a meredeken lefelé vezető úton. Namármost ez a lehetőség megszűnt, mert a de facto pluralizmus megőrölte, mielőtt a de jure pluralizmus kitört volna Magyarországon. Magyarországon ma nem azért jelentősek az összesen 30-40 ezer fős effektív táborral rendelkező új ellenzéki mozgalmak. Összesen nem rendelkeznek ennyivel. Nem azért fontosak ezek a hétszázezres taglétszámú MSZMP-vel szemben, mert effektív mozgósítható politikai erejük olyan hatalmas volna, hanem azért, mert az a MSZMP - amely szemben áll velük - maga is kásás állagú, és amely képtelen már a kommunista ideológia megszokott hernyótalpas munkájával továbbra is biztosítani azt az ideológiai külszínt, amely úgy ahogy, de a Kádár-korszakban a politikai egységet fenntartotta. Tehát a többpártrendszer kérdésének felszínre kerülése az elmúlt tíz évnek a következménye, és nem annyira kezdet, mint vég. Lengyel Szaniszló: Mielőtt továbblépünk, az eddig elhangzottak alapján szeretném összegezni a jövő pénteki Központi Bizottsági ülés esélyeit - már csak azért is, mert túlságosan sokat nem kockáztatunk, hiszen feltételezem, hogy mind a hárman egyetértünk abban, hogy a kimenetel háromesélyes. Tamás Gáspár Miklós már említette egy kompromisszum lehetőségét. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy a nagy leszámolásból Grósz fog győztesen kikerülni, olyaténképpen, hogy a felmondja a tavalyi kompromisszumot - azt a kompromisszumot, amelynek révén hatalomra került - méghozzá a reformpárti politikusok: elsősorban Pozsgay Imre és Nyers Rezső támogatásával. A harmadik esély pedig az - amit gondolom a legtöbben szeretnének -, hogy ha egyértelműen és visszavonhatatlanul a reformirányzat diadalmaskodnék. Nem lehet eléggé hangsúlyozni hogy ennek a kimenetelnek mi lenne a jelentősége az egész magyar nemzet számára. Hadd iktassak közbe egy személyes visszaemlékezést. Úgy tűnik, hogy fényévekkel ezelőtt volt, amikor a budapesti közgazdasági egyetem hallgatója. voltam Pach Zsigmond Pál magyar gazdaságtörténeti előadásait hallgattam, akinek ugye a kedvelt tétele a két nagy elkanyarodás volt: ugye a magyar társadalom a középkorban kétszer is elkanyarodott az európai fejlődés fő vonalától. Ennek tulajdonítható, ennek a számlájára írható az, hogy Magyarországon a feudális struktúrák sokkal tovább fennmaradtak, mint a nyugat-európai országokban, és később kezdődött a polgárosodás. Nos, ha jövő pénteken a nagy leszámolásban a neandervölgyi kommunizmus hívei kerekednek felül: Magyarország elveszítheti a harmadik nagy esélyt arra, hogy felzárkózzék Európához. Lehetséges, hogy ezzel Grósz Károly is tisztában van, mert itt van előttem például a Magyar Hírlap hétfői száma, amelyiknek az első oldalán olvasható beszámoló Grósz Károly davosi beszédéről ezzel a vastag betűs címmel: "Sorsunk Európa". - Persze az is lehet ugye, hogy nevetséges kompromisszum születik, és a nagy garral beharangozott tanácskozás végeredményben egy semmitmondó közlemény, ami mindent elken. Vadász János: Ez a három esély egyike. - Namost ezt alaposan megterhelték - a napirendjét - ennek az összejövetelnek. Mert itt csak többek között említik témaként 1956 értékelését, és elsősorban gyakorlatilag minden benne van: a párt politikai stratégiájának lefektetése a következő pártkongresszusig; 56 értékelése; a választójogi törvénytervezet megvitatása; az alkotmánytervezet megvitatása; állásfoglalás a többpártrendszerről; a párt és a sajtó viszonya; és természetesen a személyi kérdések - amelyekről nem beszélnek, de nyilvánvalóan napirenden vannak. Tehát nem az fejezi ki ezt, hogy itt 56 ürügyén egész másról fognak dönteni? - Nekem az az érzésem, hogy ez porhintés - és itt a hosszú kések előkerültek. Arról van szó, hogy ki lesz a rituális áldozat, vagy - hogy ne ilyen drámaian fejezzük ki magunkat: ki lesz a magyar Jelcin? Tamás Gáspár Miklós: Természetesen találgatni nem nagyon érdemes. Tisztában kell lennünk azzal, hogy Magyarországon jelentős politikai döntések mindig a színfalak mögött születnek, és én azt hiszem, hogy mire a Központi Bizottság ülése elkezdődik, addig a Politikai Bizottság, a titkárság, és az apparátus felső vezetésében is ez a csoport tulajdonképpen már valamiféle kompromisszummal - vagy annak hiányával - megy a Központi Bizottság elé - úgy, hogy a Központi Bizottság lényegében már egy eléggé passzív testület. Mint régebben megszoktuk: feltehetően a kész tények elé lesz állítva, amikor elkezd ülésezni. Tehát az, hogy mi van napirendjén, az valóban feltételesen viszonylagos jelentőségű. A KB-nak természetesen döntenie kell ezekben a napirenden szereplő kérdésekben. De az, hogy hogyan fog dönteni, az az úgynevezett személyi kérdések eldöntésétől függ, és nem megfordítva. Én - azon kívül, ha már kombinálunk - elképzelhetőnek tartok egy másik variánst is. Jelesül: elképzelhetőnek tartom azt, hogy a reformszárny két jelentős képviselője, vagy híveik kiegyezhetnek Berecz Jánossal és híveivel - ha vannak ilyenek. Tehát lényegében a kemény vonal különféle keménységű képviselői és a reformerek között is elképzelt koalíció, és ez még a cirkuláris permutáció törvényei szerint szaporítható. Nem érdemes erről részletesebben beszámolni - ezekről a kombinációkról. Én azt hiszem, hogy ami a legjelentősebb ebben a mostani KB- ülésben, hogy milyen jelentéktelen. Ugyanis az MSZMP - akárki legyen is a következő vezetője - elvesztette a politikai kezdeményezést. Mondom, annak ellenére vesztette el ezt a kezdeményezést, hogy kézében tartja a teljhatalmat. Ez egy igen érdekes helyzet, de előfordult már a történelemben - és a magyar történelemben is számtalanszor. Elvégre, hogyha pusztán csak a reformkorra gondolunk, akkor eszünkbe juthat, hogy az abszolutisztikus osztrák monarchia fennhatósága alatt ülésezhetett egyre merészebben, és egyre hangosabban a diéta Pozsonyban, és noha igazán nem szűkölködött csapatokban az osztrák birodalom, megakadályozni Magyarország függetlenedését, és a liberális reformokat már nem volt belső ereje. A párttal is nagyjából ez a helyzet, ami természetesen nem jelenti azt, hogy katasztrófákat - vagy mit tudom én: egy kemény csapást vagy ilyesmit - kizárhatunk a lehetőségek közül. De ezek a kétségbeesésnek, a félelemnek, és a kiúttalanságnak a reakciói. Ameddig a párt többé-kevésbé azok közé az elemei közé tartozik a magyar politikai életnek, amelyek - ha reménytelenül is, de a kiutat keresgélik - addig kétségkívül lépéshátrányban van az új ellenzéki mozgalmakkal szemben - bármekkorák is legyenek ez utóbbiak hibái, gyöngeségei, bármennyire nem is sikerült teljes mértékben magukban meghaladniuk a Kádár-korszak különféle előfeltevéseihez fűződő belső viszonyokat, az egyes vezető személyeknek a múltjukat. Ennek ellenére az, hogy - mint említettem: a párt elvesztette a politikai kezdeményezést - ennek az egyik legfontosabb következménye, hogy a politikai vita bizonyos értelemben fantomok körül folyik. Ugyanis nehéz vitatkozni olyan partnerrel, amely maga tulajdonképpen nem állít semmit. A pártnak csak a status quo fenntartására vonatkozó érvei vannak, de azokat sem igen hangoztatja. A párt egy reménytelen propagandaversenyt, reklámversenyt folytat az ellenzékkel abban a hitben, hogy ki tud nagyobb, és világosabb demokratikus közhelyeket mondani. Namármost ezt a versenyt a párt - érthető retorikai okokból - nem nyerheti meg. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez az a verseny, amire a magyar nemzetnek jelen pillanatban szüksége van -, és akárki nyeri meg ezt a versenyt, véleményem szerint nem ezt a versenyt kellene megnyerni. Vadász János: De most - véleményed szerint - a társadalom mozgalmainak, az ellenzéknek hogyan indokolt reagálni ezekre a fordulatokra az MSZMP-n bel!ül? Vagy egyáltalán a reakció indokolt- e? Vagy hogy milyen reakció? - Hát én azt hiszem, hogy az egyik lehetséges, és talán kívánatos reakció nem volna egyéb, mint a közöny. Én nem hiszem, hogy a pártnak olyan sokféle választás áll a rendelkezésére, tekintettel a mély gazdasági és politikai válságra. Ugyanis a megoldások egyikének nem tekintem az úgynevezett visszarendeződést a neosztálinista megoldást - mert ez egész egyszerűen csak a terror bizonyos jelenségei mellett, a válságba való belenyugvást jelentené. Mindazok a törekvések, amelyek a válságból kimozdulást próbálnak szolgálni, azok szükségképpen a párt egyeduralmának korlátozása felé mutatnak, és ez a korlátozás ráadásul nem is tehető most már meg olyan feltételek és terminusok között - amelyekre még az ellenzék is nemrégiben javaslatot tett - ami garanciákat nyújtott volna a pártnak a hatalma különféle érinthetetlen részeinek megőrzésére. A politikai közvélemény ezen láthatólag már túl van. Mindenki tudni véli már, hogy parlamenti váltógazdálkodást illető garanciák nélkül a parlamentarizmus, és az alkotmányosság szemfényvesztés lenne. Ezért tehát a pártnak sürgősen meg kellene próbálnia átalakulni - abból a közigazgatásnak és a mozgalomnak a furcsa keverékéből álló, ellentmondásos jellege elvetésével - valamiféle valódi politikai szervezetté. Erre viszont nem sok esélyt látok. Lengyel Szaniszló: Annyiban szeretnék csatlakozni Tamás Gáspár Miklóshoz, hogy a végleges visszarendeződés kilátásait mérhetjük azzal, ami Lengyelországban történt - ott. Történt meglehetősen drasztikus visszarendeződési kísérlet, amely az égvilágon semmit nem oldott meg, egy permanens válsághoz vezetett, amely permanens válság végén visszakanyarodtak a kiindulóponthoz - és kénytelenek újból tárgyalni a társadalom igazi képviselőivel a hatalom birtokosai. - Illetve, hát Magyarországon is folyt visszarendezési kísérlet: Kádár-korszaknak hívták, 32 évig tartott, és itt is van egy bizonyos kényszerű visszakanyarodás egy kiindulóponthoz. De most még egy kérdés - és ezt Tamás Gáspár Miklósnak szeretném feltenni. A sokat emlegetett magyarországi glasznoszty, a vélemények kinyilvánítása a hírközlő szerveken keresztül. A sajtó, rádió, televízió magatartása. Eddig nekem ez a benyomásom, hogy amióta ez az ügy kibontakozott, mint hogyha megtorpant volna ez a szókimondás. Egy bizonyos felsorakozást látok Grósz mellett, lásd: Németh Miklós nyilatkozata, vagy a Lukács titkárnak a nyilatkozata, és így tovább. De nem látom azt a kibontakozó vitát, vagy ennek a tükröződését sajtóban, rádióban, amit ez az ügy legalábbis megérdemelne. Tamás Gáspár Miklós: Én azt hiszem, hogy a pártvezetés belső ügyeit eddig sem vitatták a nyilvánosság előtt. Szóval nagyon furcsa dolog az, hogy - miközben bizonyos független sajtóorgánumokban, sőt a hivatalos nyilvánosság immár fegyelmezhetetlen újságíróinak tollán és mikrofonján az ember megtud belőle dolgokat, hallhat és olvashat - a mostani pártvezetés kifejezetten egyenes bírálatára még mindig csak szamizdatban szokott sor kerülni. Például olyan egyszerű kérdésekről, amelyek minden normális politikai életben naponta tárgyalásra kerülnek, mint például a vezetés legfőbb figuráinak a személyi képességei, mibenléte és hovatartozása - amelyet az újságírók nap mint nap szoktak firtatni a demokratikus sajtóban világszerte - erről soha nem esik szó. Talán az első ilyen megnyilvánulás Csengey Dénes - tehát a Hitel tegnap megjelent számában a Grósz nevezetes, fehérterror-beszédét illető - kurta és elutasító elemzése. De ez az első fecske tulajdonképpen amely a valódi, tényleges mai pártvezetőséggel vitatkozik, nem pedig Rákosi bűneit sorolja kétszázhuszonhatodszor. Namármost, hogy a nyilvánosságra került ez a pártvezetésen belüli konfliktus - ez azért történhetett meg, ezt a párt felső vezetése is így akarta. Ezt nem volt szokás eddig sem kommentálni - és ezen nem változtattak eddig. Kérdés, hogy sikerül-e megzabolázni a sajtót jövő péntekig? Ez egy rendkívül érdekes kérdés, erre magam is kíváncsi vagyok: hogy sikerül-e elhallgattatni a mégis eléggé sokszínű, és bátorrá vált sajtót? Ha igen: ez nagyon világosan fogja mutatni ennek az úgynevezett nyitottságnak a határait. Ha nem, akkor ez is annak szimptómája lehet, hogy Magyarországon - noha diktatúra van -, a diktatúra vezetői képtelenek legitimáció-hiány folytán engedelmességet elérni alattvalóiktól. - A magyar sajtónak, rádiónak, tv-nek, egy hete van arra, hogy választ adjon erre a kérdésre. +++
1989. január 30., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|