|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés pénteki ülésnapja (1. rész)
|
1990. december 21., péntek - Miniszterek eskütételével kezdődött pénteken az Országgyűlés plenáris ülése. Szabad György házelnök felolvasta Göncz Árpád köztársasági elnök átiratát, amelyben arról értesítette a törvényhozást, hogy Rabár Ferenc pénzügyminisztert december 20-i hatállyal felmentette tisztségéből, s ezzel egyidejűleg Botos Katalint és Pungor Ernőt tárca nélküli miniszterekké, Kupa Mihályt pénzügyminiszterré kinevezte. Ugyancsak felmentette tisztségéből - december 21- hatállyal - Boross Péter tárca nélküli minisztert és Horváth Balázs belügyminisztert, s egyidejűleg Boross Pétert belügyminiszterré, Gálszécsy Andrást és Horváth Balázst tárca néküli miniszterekké kinevezte.
Miután az újonnan kinevezettek többsége kormánytagként korábban már letette az esküt a Magyar Köztársaság alkotmányára, így ezúttal Kupa Mihály, Botos Katalin, Gálszécsy András és Pungor Ernő ünnepélyes eskütételének tanúja volt az Országgyűlés.
A képviselők ezt követően megemlékeztek az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának 46. évfordulójáról, majd döntöttek a három napos ülés tárgysorozatáról, elfogadva annak a törvényjavaslatnak a sürgős tárgyalását, amely a Társadalombiztosítási Alap jövő évi költségvetésének elfogadásáig szóló intézkedéseket szabályozza.
Első napirendi pontként szintén a társadalombiztosítással összefüggő kérdés került a képviselők elé. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi törvény módosítását Kelemen András népjóléti államtitkár - az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva - azzal indokolta, hogy a jövőben az özvegyi nyugdíj az elhunyt hozzátartozó után a férfiakat is megillesse.
A képviselők - egyetértve azzal, hogy mielőbb szükséges a nyugdíjrendszer teljes és átfogó rendezése - különösebb észrevétel nélkül lezárták a tervezet általános vitáját. A részletes vitára és a törvényjavaslat feletti döntésre várhatóan a vasárnapi ülésnapon kerül sor, miután a módosító indítványokat megtárgyalta az illetékes bizottság. (folyt. köv.)
1990. december 21., péntek 16:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Országgyűlés - pénteki munkanap (2. rész)
|
Az Országgyűlés késő délután már működési nehézségekkel küzdött.
A plénum döntött az általános forgalmi adóról szóló törvény módosításáról, majd lezárta a vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvények módosításának részletes vitáját is. Eközben a tanácskozás folytatása már-már lehetetlenné vált, mert a plenáris üléssel párhuzamosan két bizottság is ülésezett, így - bár a t. Ház állandóan kifogásolja, hogy a sajtó ezt szóváteszi - a kelleténél kevesebb képviselő volt jelen a teremben. Jóllehet - e helyzet fonákságát átérezve - a kisgazdapárti Bereczky Vilmos indítványozta, hogy az elnöklő Szűrös Mátyás rendeljen el szünetet, a hozzászólások folytatódtak.
Sorra-rendre jelentkeztek a képviselők hozzászólásra a helyi adókról szóló törvényjavaslat részletes vitájában, benyújtott módosító indítványaikat indokolva. Némi ügyrendi vita is kibontakozott arról: szabályszerű-e egy törvényjavaslat részletes vitáját megkezdeni és lefolytatni, miközben a bizottság még az ehhez kapcsolódó módosításokkal nem végzett. Ennek a rendkívüli és zavaros helyzetnek volt a következménye, hogy Szűrös Mátyás már lezárta a részletes vitát, amikor kiderült: az alkotmányügyi bizottság még nem végzett a módosítások tárgyalásával, sőt saját javaslatot is kíván előterjeszteni. Erre tekintettel a részletes vitát újra meg kellett nyitni, s az szombaton folytatódik.
A napirend szerint az adótörvények módosításáról, illetve elfogadásáról vasárnap határoz a plénum. Mivel azonban alig marad tárgyalnivaló, így lehetséges, hogy szombaton rövidített plenáris ülés lesz.
Az Országgyűlés pénteki ülésnapja végén személyi kérdésekben döntött. A házbizottság felhatalmazása alapján Dornbach Alajos alelnök országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a társadalmi szervezetek költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök elosztását előkészítő ideiglenes bizottság megalakítására. A javaslatot elfogadták. Az MDF képviselőcsoportja bejelentette, hogy Bethlen István helyére a költségvetési bizottság alelnöki posztjára Bakó Lajost jelölte, ezt is támogatta a plénum. A képviselők tájékoztatást kaptak arról, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökévé választotta Kövér Lászlót (Fidesz).
Az ülés este hét óra előtt néhány perccel ért véget. (MTI)
1990. december 21., péntek 19:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|