|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató
|
1990. november 28., szerda - A Lakitelken elhatározott feladatok közül sok ma is időszerű, azokat az MDF-nek meg kell valósítania. Ezt csak úgy tudja megtenni, ha a párt, a kormányzat és az MDF parlamenti frakciójának kapcsolatrendszerét tökéletesíti - jelentette ki Furmann Imre, az MDF alelnöke a párt szokásos szerda délelőtti sajtótájékoztatóján.
Leszögezte azt is, hogy a parlamenti frakció és a kormányzati munka kiszolgálásához profi módon működő MDF-re van szükség. Furmann Imre az MDF december közepi országos gyűlésével kapcsolatban valószínűsítette, hogy a választmány politikai szerepe is felértékelődik, s a vezető testületek is megújulnak. Ahhoz, hogy a jelenleg 37-38 ezres taglétszámú MDF igazán működőképes legyen, szervezeti változtatásokra is szükség van. Elhatározott szándéknak tekinthető a főtitkári pozíció bevezetése, ám a tisztség elnevezése körül vita várható, hiszen e kifejezéstől a tagok többsége ,,kiütést kap,,. Az ügyvezető elnöki pozíció bevezetése nincs tervbe véve, ily módon az alelnök nem kívánta kommentálni azt a sajtóban megjelent információt, amely szerint az MDF ügyvezető elnöki helyére Kiss Gy. Csaba lenne a jelölt. Szólt arról is, hogy az országos gyűlést megelőzően e hét végén az ország 8 városában regionális küldöttértekezleteket rendez az MDF kormányzati tisztségviselők és az országos elnökség tagjainak részvételével. (MTI)
1990. november 28., szerda 11:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|