|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Eseménynaptár - 1.
|
1990. október 26. péntek (MTI-Panoráma) Szombat, október 20. - Moszkvában megrendezték a Demokratikus Oroszország mozgalom alapító kongresszusát - Tallinnban sor került az Északi Tanács és a Balti Tanács vezetőinek első hivatalos megbeszélésére - Antall József miniszterelnök részt vett a Los Angeles-i magyarság október 23-i megemlékezésén, majd hazaindult;
Vasárnap, október 21. - Bagdadban tárgyalt a brit túszok elengedéséről Heath volt brit miniszterelnök - Bejrútban meggyilkolták a megbuktatott Aun tábornokhoz hű Dany Samun keresztény politikust és családját;
Hétfő, október 22. - az amerikai szenátus 700 millió dolláros katonai pótsegélyt szavazott meg Izraelnek - Irakban megkezdték a benzin központi adagolását - Fahd szaud-arábiai király és Mubarak egyiptomi elnök dzsiddai tanácskozásán felszólította Irakot: feltétel nélkül vonja ki csapatait Kuvaitból és tegye lehetővé a sejk uralmának visszaállítását - Rómában megkezdődött az OKP-ból megalakuló Baloldali Demokrata Párt programkészítő értekezlete - aláírták a Közös Piac és Románia öt évre szóló kereskedelmi egyezményét - az alapvető élelmiszerek jegyre történő árusítása mellett foglalt állást a moszkvai városi tanács elnöksége;
Kedd, október 23. - Petre Roman román miniszterelnök látogatást tett a NATO brüsszeli központjában és tárgyalt Wörner főtitkárral - Bécsben páneurópai környezetvédelmi konferencia kezdődött - Bagdadban szabadon engedtek 14 amerikai és 33 brit túszt, s a parlament döntött az összes francia elegnedéséről - elhalasztották a VSZ PTT november elejére tervezett budapesti ülését;
Szerda, október 24. - kétnapos balkáni külügyminiszteri értekezlet kezdődött Tiranában - nemzetgyűlési választásokat tartottak Pakisztánban; az Iszlám Demokratikus Szövetség győzött - a szovjet szakszervezetek kongresszusa megszüntette a központi szaktanácsot - a szovjet parlament törvényt fogadott el a szövetségi törvényeknek a köztársasági törvényekkel szembeni elsőbbségéről a Szovjetunió egész területén; az oroszországi parlament néhány órával később kimondta: a szövetségi törvények csak akkor lépnek érvénybe a köztársaságban, ha az orosz LT is jóváhagyja őket - az Európai Parlament jóváhagyta a volt NDK beolvasztását az EK-ba - az ENSZ BT egyhangú határozatban ítélte el Izraelt, mert nem engedi be a főtitkár vizsgálóbizottságát az október 8-i jeruzsálemi események kivizsgálására - a bolgár parlament döntött a hadsereg és az állami szervek depolitizálásáról; (folyt.)
1990. október 26., péntek 13:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Eseménynaptár - 2.
|
Csütörtök, október 25. - a NATO-ban tárgyalt Moiszejev szovjet vezérkari főnök - záródokumentum elfogadásával ért véget a balkáni külügyminiszterek tiranai tanácskozása - Für Lajos honvédelmi miniszter Brüsszelbe érkezett - a Moldvában létrehozott Gagauz Köztársaságban megkezdődtek az előrehozott választások - Kazahsztán szuverén államnak nyilvánította magát - a szlovák Nemzeti Tanács elfogadta a szlovák nyelvet hivatalossá nyilvánító, a kormánykoalíciós pártok tervezetén alapuló törvényt;
Péntek, oktber 26. - Mihail Gorbacsov háromnapos hivatalos látogatásra Madridba érkezett - Wörner NATO-főtitkárral tárgyalt Brüsszelben Für Lajos honvédelmi miniszter - Prágában tanácskozott a VSz hagyományos fegyverzettel foglalkozó különleges bizottsága - Szöulban tárgyalt Dienstbier csehszlovák külügyminiszter.+++
1990. október 26., péntek 13:57
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|