|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
- Antall útjának mérlege - 1. folyt.
|
A kormányfő látogatásának idején amerikai kormányhivatalnokok többször is hangsúlyozták, hogy az Öböl menti válság idején sem szabad megfeledkezni a kelet-közép-európai változások támogatásáról. S hogy ez ügyben kénytelen voltak állást foglalni, az nem kismértékben Antall Józsefnek köszönhető, aki úton-útfélen igyekezett figyelmeztetni az amerikai politikusokat és a közvéleményt - az ötvenhatos szuezi válság hatásaira is utalva -, hogy végzetes lehet Közép-Kelet-Európára, ha a perzsa-öböli válság eltereli a világ figyelmét Magyarországról és Kelet-Közép-Európáról. Figyelmeztetése - úgy tűnik - nem volt pusztába kiáltott szó.
Ha realisták vagyunk, akkor a látogatás dollárértékben kifejezhető sikerével is többé-kevésbé elégedetteknek kell lennünk. 47,5 millió dollár hitelt kaptunk az aszálykárok enyhítésére, és George Bush elnök Antall József fehérházi fogadásán jelentette be, hogy az Egyesült Államok a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon belüli befolyásával élve segíteni próbál a kőolajválságtól és az exportpiacok elvesztésétől sújtott kelet-európai régión.
Összefüggéseiből kiszakítva mindez nem látszik túl soknak, de bizony-bizony sokkal nagyobb nemzetek vezetői gyakran sokkal kevesebbel térnek haza az Egyesült Államokból. Valahogy még George Bush kellemes budapesti emlékei is belejátszottak abba, hogy a magyar kormányfő amerikai szemmel rutinszerűnek ígérkező látogatása végül amerikai oldalról nézve is a vártnál nagyobb fajsúlyúnak, a vártnál nagyobb jelentőségűnek bizonyult. (folyt.)
1990. október 22., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|