|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Tisztább a Balaton
|
1990. október 11., csütörtök - Javul a Balaton állapota, nem
volt hiábavaló az utóbbi évek koncentrált kutató munkája és az e
célt szolgáló a beruházások sorozata - ezt állapították meg
csütörtökön a Veszprémi Akadémia Bizottság székházában megtartott
konferencián. A Balaton-kutatás utóbbi évének eredményeit összegező
fórumon a továbbiakban rámutattak, hogy a Kis-Balaton
helyreállításának első szakasza máris meghozta a várt eredményt,
hatékony védőrendszerként megakadályozza, hogy a Zala folyóból
érkező szerves anyagok közvetlenül a tóba kerülhessenek. A kutatók
szerint rendkívül fontos, hogy a Kis-balatoni beruházás második
szakasza is időben megtörténjen. Aggodalmukat fejezték ki a
beruházás ütemének máris tapasztalható lelassulása miatt, pedig
hangoztatták -, ha nem akarjuk, hogy 3-4 év múlva újabb problémák
jelentkezzenek, haladéktalanul folytatni kell a munkát. A Balaton
vízének tisztasága nemcsak az idegenforgalom miatt fontos, nélküle a
tó élővilágának megbomlott egyensúlya sem áll helyre.
A sokoldalú kutatás során fény derült arra is, hogy a Balatonnak szerencsére még ma is igen alacsony a higany, a kadmium- és az ólom-szennyezettsége Még a siófoki öbölben is a megengedettnél lényegesen alacsonyabb szintű ezen anyagok jelenléte, noha ott rendkívül nagy a hajóforgalom. A tanácskozáson elmondták azt is, hogy a hazai tóvédelmi kutatások módszere már nemzetközi elismerést szerzett, több országban modellként használják. (MTI)
1990. október 11., csütörtök 15:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|