|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Érdekegyeztető kerekasztal Veszprémben - Szabó Tamás
államtitkár sajtótájékoztatója
|
1990. október 3., szerda - A Veszprém megyei munkavállalók,
valamint a munkáltatók érdekvédelmi szervezetei kerekasztal fórumot
alakítanak, amelyen egyeztetik, megvitatják a foglalkoztatás
időszerü kérdéseit és az ezzel kapcsolatos problémákat. Ezt Szabó
Tamás munkaügyi közigazgatási államtitkár jelentette be az
újságiróknak szerdán Veszprémben.
A sajtótájékoztatóra ama több órás eszmecsere után került sor, amelyen az államtitkár az érdekvédelmi szervezetek vezetőivel tárgyalta meg az őket közvetlenül érintő jogszabályok tervezetét. Ezek megalkotására a Parlament most készül. Szó volt többek között a munkatörvénykönyv módosításáról, a foglalkoztatási törvényről és az érdekvédelmi törvényről. Az államtitkár egyértelmü véleménye, hogy a jövőben a foglalkoztatással, az átképzéssel kapcsolatos döntésekre egyre inkább a megyékben kerül sor. Az eszközrendszer jelentős részben decentralizált lesz. Ez azt jelenti, a regiókban határozzák el, hogy a rendelkezésükre álló pénzt érdekeiknek és lehetőségeiknek megfelelően mire fordííják. Az újságírók felvetették, hogy a Balaton környékén a szezon után nagy mértékben megugrik a munkanélküliek száma, a következő hónapban akár ezer fővel is növekedhet. Ez azonban csak átmeneti munkanélküliség, hiszen az idegenforgalomban dolgozók az új szezonban ismét munkába állhatnak. Az államtitkár szerint a munkáltatók áthárítják a felelősséget az államra, íly módon az üdülők, szállodák dolgozóit munkanélküli segéllyel ,,teleltetik,, át. Erre vonatkozóan a jövőben sem lehet központi intézkedésre számítani, viszont az alku tárgya lehet, a folyamatos munkaviszony megtartása, amely vitathatatlanul érdeke lesz a dolgozónak éppen úgy, mint a szakembereket megtartani akaró gazdasági egységeknek. (MTI)
1990. október 3., szerda 17:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|