|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Délután folytatódott a hétfői ülés
|
1990. július 30., hétfő - Délután, 2 óra után néhány perccel személyesen Antall József terjesztette elő a közszolgálati tájékoztatási eszközök (Magyar Rádió, Magyar Televizíó, Magyar Távirati Iroda) vezetőinek kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslatot, amelyet mind a Kulturális, mind az Alkotmányügyi Bizottság egyhangúlag elfogadott.
Az előterjesztés lényege, hogy ezen médiák vezetőinek kinevezéséről és felmentéséről - a miniszterelnök javaslatára az illetékes országgyűlési bizottság véleményének figyelembe vételével - a köztársasági elnök dönt.
A miniszterelnök előterjesztésében kitért arra is, hogy a kormány nincs ellene a Pártatlan Tájékoztatás Bizottsága felállításának, viszont ennek módjáról, a bizottság feladatairól célszerű lenne folytatni a hatpárti tárgyalásokat.
Mivel senki nem kívánt hozzászólni, s módosító indítvány sem érkezett, a Parlament ez alkalommal rekord gyorsasággal, 271 igenlő és 3 tartózkodó szavazattal, elfogadta a közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslatot.
Ezt követően megkezdődött az önkormányzati törvényjavaslatok feletti általános vita. (MTI)
1990. július 30., hétfő 14:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|