|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Kis János - interjú
|
Keller Tivadar, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. május 12. szombat (MTI-tud.) - Az SZDSZ
szerint a KGST halott szervezet, valakinek egyszerűen halottá kell
nyilvánítania - jelentette ki Kis János, a Szabad Demokraták
Szövetségének elnöke a Demokracija című bolgár ellenzéki napilap
szombati számában megjelent interjújában.
Az SZDSZ elnöke kifejtette, hogy a magyar parlament legnagyobb ellenzéki pártjának véleménye szerint az új kormánynak tárgyalásokat kell folytatnia arról, hogy elismerjék a Nagy Imre-kormány 1956. november 1-i nyilatkozatát, amellyel felmondta Magyarország tagságát a Varsói Szerződésben. Az SZDSZ szerint Magyarországot nem fenyegeti katonai veszély, ezért a Varsói Szerződésből történő kilépése nem sértené biztonsági érdekeit. Az SZDSZ-nek az az álláspontja, hogy Magyarországnak semmiféle katonai szervezetbe sem kell belépnie.
Kis János az MDF vezette koalíciós kormányhoz való viszonyról azt mondta, az SZDSZ támogatni fogja a kabinetet, ha az a gazdaság stabilizálása során, a piacgazdaságra türténő átmenetben biztosítja a magántulajdon alapvető szerepét, és erősíti a demokratikus intézményeket az országban.
Az SZDSZ elnöke úgy véli, a magyar átlagpolgár az áprilisi választások előtt nem hitt abban, hogy a régi rendszer eltűnik, ma viszont már biztos benne, hogy az soha többé nem tér vissza. +++
1990. május 12., szombat 11:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|