|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató
|
1990. április 5., csütörtök - A Szabad Demokraták Szövetsége gazdasági kormányprogramot készít elő, hogy a választások második fordulója után konkrét dokumentumokból kiindulva tudjanak tárgyalni a lehetséges koalíciós partnerekkel - közölte Pető Iván szóvivő az SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta a programot meg kívánják vitatni a független szakszervezetekkel, valamint más érdekvédelmi szervezetekkel is, mivel a szabad demokraták véleménye szerint rendkívül fontos a munkavállalók érdekeit képviselő szervezetek informálása.
A sajtótájékoztatón bejelentették: a magyarországi cigányság hét szervezete - a Cigány Ifjúsági Szövetség, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja, az Újmagyarok Igazság Pártja, a Phralipe Független Cigány Szervezet, valamint a Budapesti Cigányzenészek Társadalmi Bizottsága - felkéri tagjait és támogatóit, hogy az április 8-i választásokon támogassák az SZDSZ jelöltjeit. Ezt az említett szervezetek azért tartják fontosnak, mert a Szabad Demokraták Szövetsége vállalta, hogy területi és országos listáin négy cigány képviselőt - Daróczi Ágnest, Hága Antóniát, Horváth Aladárt és Osztojkán Bélát - segít bejuttatni a Parlamentbe.
Az SZDSZ üdvözölte, hogy a hat parlamenti pártnak a héten sikerült megállapodnia az etikai kódex fokozott betartásában. Ugyanakkor aggasztó - mondta Pető Iván -, hogy a megállapodás sem változtat sokat egyes pártok kampányszokásain. Helyi szervezeteiktől ugyanis számos jelentést kapnak arról, hogy nem állt le teljesen a negatív kampány, amely a rivális párt jelöltjei ellen, s nem a saját jelöltek mellett folytat propagandát. Ennek ellenére az SZDSZ továbbra sem kíván negatív kampányt folytatni. Arra kéri a választókat, hogy ne a mások által osztogatott ellenpropaganda, hanem a maguk kialakította kép alapján döntsenek április 8-án. (MTI)
1990. április 5., csütörtök 11:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. április 5., csütörtök - A Szabad Demokraták Szövetsége
gazdasági kormányprogramot készít elő, hogy a választások második
fordulója után konkrét dokumentumokból kiindulva tudjanak tárgyalni
a lehetséges koalíciós partnerekkel - közölte Pető Iván szóvivő az
SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a programot meg
kívánják vitatni a független szakszervezetekkel, valamint más
érdekvédelmi szervezetekkel is, mivel a szabaddemokraták véleménye
szerint rendkívül fontos a munkavállalók érdekeit képviselő
szervezetek informálása.
A sajtótájékoztatón bejelentették: a magyarországi cigányság hét szervezete - a Cigány Ifjúsági Szövetség, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja, az Újmagyarok Igazság Pártja, a Phralipe Független Cigány Szervezet, valamint a Budapesti Cigányzenészek Társadalmi Bizottsága - felkéri tagjait és támogatóit, hogy az április 8-i választásokon támogassák az SZDSZ jelöltjeit. Ezt az említett szervezetek azért tartják fontosnak, mert a Szabad Demokraták Szövetsége vállalta, hogy területi és országos listáin négy cigány képviselőt - Daróczi Ágnest, Hága Antóniát, Horváth Aladárt és Osztojkán Bélát - segít bejuttatni a Parlamentbe. A szabaddemokraták nagyra értékelik ezt a gesztust - hangsúlyozta Pető Iván. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ a hazai cigányszervezetekkel nem a választások idején lépett kapcsolatba, hiszen a kontaktusnak a SZETA-n keresztül több évre visszanyúló hagyománya van.
Az SZDSZ üdvözölte, hogy a Fidesz kezdeményezésére a hat parlamenti pártnak a héten sikerült megállapodnia az etikai kódex fokozott betartásában. Ugyanakkor aggasztó - mondta Pető Iván -, hogy a megállapodás sem változtat sokat egyes pártok kampányszokásain. Helyi szervezeteiktől ugyanis számos jelentést kapnak arról, hogy nem állt le teljesen a negatív kampány, amely a rivális párt jelöltjei ellen, s nem a saját jelöltek mellett folytat propagandát. A szabaddemokraták kifogásolták és tudatos hamisításnak minősítették azt az újonnan bevetett kampányfogást, amellyel némely párt azt sugallja a választóknak, hogy ne szavazzanak az egyéni választókörzetekben azokra az SZDSZ-jelöltekre, akik listán is indulnak, mert ,,úgyis bejutnak a parlamentbe.,, (folyt.köv.)
1990. április 5., csütörtök 17:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató (2. rész)
|
Az SZDSZ mindezek ellenére továbbra sem kíván negatív kampányt folytatni - hangsúlyozta Pető Iván. A Szabad Demokraták Szövetsége arra kéri a választókat, hogy ne a mások által terjesztett ellenpropaganda, hanem közvetlen információik és a maguk által kialakított kép alapján döntsenek április 8-án.
A sajtóértekezleten szóba került a Raj Tamást és Tőkés Lászlót ábrázoló plakát ügye. Az SZDSZ álláspontja szerint nem volt szerencsés ilyen plakátot készíteni, s Raj Tamás szerdán személyesen intézkedett eltávolításukról. Ugyanakkor úgy vélik, hogy az ügyet egyesek jelentőségéhez képest túldimenzionálták - szögezte le az SZDSZ szóvivője. Hozzátette: nem ez volt az első eset, amikor ismert erdélyi magyar személyiségekkel teremtettek kapcsolatot a választási pártok. Az SZDSZ azonban nem tette szóvá, hogy az MDF Kányádi Sándort - aki ugyanúgy az egyetemes magyarság képviselője, mint Tőkés László - egy sajtóértekezletén szerepeltette, vagy hogy Sütő Andrást a Magyar Demokrata Fórum támogatójaként prezentálták a választások első fordulóján.
Az SZDSZ képviselői ismertették a Független Kisgazdapárttal kapcsolatos álláspontjukat is. Hangsúlyozták: nem kompetensek az FKgP belső ügyeivel foglalkozni, csupán annyiban, amennyiben jelöltjeiket is érinti az FKgP és az SZDSZ helyi szervezeteinek megállapodása. A szabaddemokraták korrektnek minősítik, hogy az FKgP elnöksége és politikai bizottsága is érvényesnek tekinti a szabaddemokraták helyi szervezeteivel március 30-a előtt kötött megállapodásokat. (MTI)
1990. április 5., csütörtök 17:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|