|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
A második forduló 4.
|
Ezt a koncentrációt támogatja az a szabály, hogy megyei listát csak az a párt indíthat, amelyik az illetékes megye egyéni választókerületei 1/4-ében jelöltet tudott indítani. Akadályozza a kispártok országos listán való indulását az is, hogy csak az a párt állíthat országos listát, amelyik legalább 7 megyében megyei listát tudott indítani. A kis pártokat szorítja ki a parlmentből az a szabály, hogy a párt, amelyik országosan legalább 4 százalék szavazatot nem kapott, az nem juthat képviselethez a megyei és az országos listáról. Aránytalan képviseletet teremt és a kis pártoknak kedvezőtlen az egyéni választókerületek léte is. Ezt az aránytalanságot és hátrányt nem korlátozza, sőt esetleg növeli az abszolút többséget követelő egyéni választókerületi rendszer is.
alc. Az egypártrendszer következménye
Mindezek valóban adminisztratív eszközökkel szorítják ki a parlamentből a kis pártokat. De ne feledjük, ma több mint 60 párt jegyezte be magát a bíróságokon. Ezek működését semmiféle állami adminisztratív, hatósági eszközökkel akadályozni nem szabad. Ez a szétaprózódottság következménye annak az egypártrendszerű struktúrának, amelyik képtelenné vált a politikai törekvések integrálására és így széttagolta a társadalmat. Ilyen nagyságrendű POLITIKAI SZÉTTAGOLTSÁG A TÁRSADALOM EGÉSZSÉGTELEN ÁLLAPOTÁRA UTAL.
Politikai integráció nélkül az ebből való kigyógyulás elképzelhetetlen.
Ma azonban nem erről, hanem az államszervezetbe beépülő parlament összetételéről van szó. A demokrácia jelszavával ugyan lehet követelni, hogy a legkisebb politikai tömörülésnek is helyet kell adni a parlamentben, de akkor a széttagoltság a kormányalakítást, a parlament útján való kormányzást teheti kétségessé. A PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK A VILÁGON MINDENÜTT AZ INTEGRÁCIÓ, A POLITIKAI MOZGALMAK KONCENTRÁLÓDÁSÁT HOZZA ÉS EZ A KONCENTRÁLÓDÁS A NAGYOBB POLITIKAI MOZGALMAKNAK KEDVEZ. Ma, adott feltételek mellett MAGYARORSZÁGON AZOKNAK KEDVEZ, AKIK A MÚLTTÓL VALÓ ELHATÁROLÓDÁST, A RENDSZERVÁLTÁST TŰZIK POLITIKAI PROGRAMJUKRA.
A társadalom politikai tagoltságában integrációt kell teremteni. Amíg a politikai mozgás eszközeivel azt nem lehet elérni, úgy azt a parlament vonatkozásában adminisztratív eszközökkel is elő kell segíteni. Az integrálódás erősödése, a több mint 60 párt számának csökkenése, a közös nevező kialakítása lehetővé teheti a parlament vonatkozásában is a koncentráció adminisztratív eszközeinek szűkítését, majd megszüntetését. (folyt.)
1990. április 4., szerda 13:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|