|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Pro Renovanda Cultura Hungariae: alapítványrendszer az oktatás,
a művészetek, a közművelődés megújítására (1. rész)
|
1990. április 3., kedd - Pro Renovanda Cultura Hungariae
elnevezésssel 36 szakalapítványból álló alapítványrendszert hívott
életre a művelődési kormányzat. Az oktatás, a kutatás és a
művészetek különböző ágainak támogatására, a közművelődés
megújítására, valamint a környezetvédelmi szemlélet kialakítására
hivatott, 1,1 milliárd forint tőkéjű rendszer létrehozását Glatz
Ferenc művelődési miniszter kedden a minisztériumban jelentette be
az újságíróknak.
Glatz Ferenc - utalva arra, hogy feltehetőleg utolsó alkalommal tart tárcavezetőként a minisztériumban sajtótájékoztatót - visszatekintett az elmúlt évi tevékenységükre, amikoris a minisztérium kialakította új kultúrpolitikai porgramjának alapelveit. Célul tűzték ki, hogy az állam adja fel ellenőrző szerepét a kultúra területén is. Elképzelésük volt továbbá, hogy kialakítják a kultúra menedzselésnek új formáit, lehetőséget adva az egyéni képességek mind jobb kibontakoztatásához. Mindezt pályázatrendszerrel akarták megvalósítani, amelyben megfelelően biztosíthatják a nyilvánosságot, a mindenki számára való hozzáférhetőséget, az odaítélt összegek nyomonkövethetőségét, s - független kuratóriumok felállításával - az értékelésbe, elosztásba mindinkább bevonhatják a társadalmat is. E célok érdekében mozgósították a minisztérium rendelkezésére álló alapokat és összegeket, s az eddig is rendelkezésre álló pénz szétosztási módszerét megváltoztatva létrehozták az alapítványrendszert.
Az alapítványrendszert kuratórium irányítja, amelynek tagjai: Csoóri Sándor, Csurgay Árpád, Enyedi György, Glatz Ferenc, Király TIbor, Konrád György, Kosáry Domokos, Szentágothai János, Tigyi József; elnöki teendőit Glatz Ferenc látja el. A Kuratórium - amely már megalakult - az első félév végén az elnököt tagjai közül választja meg. Emellett - várhatóan április folyamán - valamennyi részalapítvány saját kuratóriumot hoz létre, amelyek a továbbiakban önállóan működnek; az alapítványok nyitottak, támogathatóak. Várhatóan májusban hirdetik meg a pályázatokat, aemlyeken egyének, intézmények, adott munkára alakult team-ek egyaránt részt vehetnek. (folyt.köv.)
1990. április 3., kedd 16:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Pro Renovanda Cultura Hungariae: alapítványrendszer az oktatás,
a művészetek, a közművelődés megújítására (2. rész)
|
A pályázati feltételeket és űrlapokat önálló füzetként is megjelentetik, valamint közlik a Köznevelés című folyóiratban és a napilapokban.
A nevelés-oktatás területén létrehozott 23 részalapítvány közül több segíti az idegen nyelvek oktatását, illetőleg a magas szintű technika - high-tec - elterjesztését. Támogatják az általános iskolai alternatív kísérleteket, az egyházi és a nemzetiségi iskolákat, továbbá a környezetvédelmi nevelést. A Kemény Zsigmondról elnevezett alapítvány pedig a határainkon túli magyarság magyarországi felsőfokú intézményekben való tanulását szolgálja.
A tudományt, a művészeteket és a közművelődést szolgáló 11 részalapítvány többsége aktuális társadalompolitikai kérdések kutatását támogatja - például az osztrák-magyar közös múltat, amelynek feltárásához az osztrák kormány máris évi 1 millió schillinget ajánlott fel, öt évre. Egy másik a népfőiskolai mozgalom újraélesztését segíti. Emellett két alapítvány is finanszírozza a színvonalas folyóiratok fenntartását, s újak kiadását. - Az alapítványrendszer életre hívásával a művelődési tárca lemondott a pénzeszközök felhasználásáról, odaítéléséről. Megkezdte viszont a kultúra menedzselés új formáinak létrehozását , s megkísérelte feloldani az eddigi egycélú, tervgazdaságba szorított kulturális intézményrendszert - mondotta végül a miniszter. (MTI)
1990. április 3., kedd 17:11
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|