|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Győzelmi hangulat az MDF-nél (1. rész)
|
1990. március 28., szerda - Sajtótájékoztatót rendezett
szerdán budapesti székházában a Magyar Demokrata Fórum. Antall
József pártelnök beszédét gyakran tapsvihar szakította félbe, a
megjelent párthívek hangos ovációval, s amikor a rivális pártról
esett szó, imitt-amott fújjolással adtak hangot érzelmeiknek.
Balsai István, a Demokrata Fórum választási szakértője tételes en ismertette a választás eredményét, s rendkívül nagy sikernek minősítette, hogy a területi listákról a betöltött 120 hely közül - számításaik szerint - 40-et, azaz egyharmadot az MDF jelöltjei szereztek meg, 20 százalékkal többet, mint az SZDSZ-esek. Örömét fejezte ki, hogy a megyék döntő többségében is első helyet mondhatnak magukénak, s a budapesti listán is az élen állnak.
Antall József kifogásolta, hogy az elmúlt időszakban több olyan nyilatkozat, kommentár is megjelent a magyar sajtóban, amely elfogultan az MDF ellen szólt. Külön kiemelte Vajda Mihály filozófusnak a Magyar Televizióban elhangzott értékelését, miszerint az MDF csak a kevésbé fejlett keleti országrészben tudott tért hódítani, ezzel szemben az SZDSZ jelentősebb poziciókat szerzett a modernebb, nyugati országrészbeli településeken. Antall József szerint ez ,,nemcsak arrogáns és igazságtalan kitétel, hanem egyúútal sértő az egész magyar népre,,. Az elhangzottak ellenkezőjének bizonyítására bemutatta a Magyar Hírlapban megjelent választási térképet, amely világosan mutatja, hogy az MDF nemcsak a keleti megyékben szerzett elsőséget, hanem a fővárosban is, sőt - öt megyét kivéve - a Dunántúlon is.
A pártelnök neheztelve szólt a vetélytársak, főként az SZDSZ választási etikájáról. Idézte Tamás Gáspár Miklósnak a Beszélő március 24-i számában megjelent cikkét, amely - Antall József szóhasználata szerint - nem átallja az MDF politikai irányzatát a Horthy-korszakra jellemző kormányzási szerephez hasonlítani. Ráadásul a cikk szerzője kijelentette: ha nem az SZDSZ győz a választásokon, akkor nem lesz jogainak birtokában lévő ellenzék és így demokratikus kormány sem. Antall József ezeket a kijelentéseket olyan ,,bolsevik mentalitásnak,, minősítette, amelyet az MDF soha nem tudott elfogadni. Úgy vélte, a cikk irója átlépte a politikai becstelenség határát, csakúgy, mint a lap szerkesztője, Kőszeg Ferenc, aki felelős a cikk megjelenéséért. (folyt.köv.)
1990. március 28., szerda 16:29
|
Vissza »
|
|
Győzelmi hangulat az MDF-nél (2. rész)
|
A továbbiakban Csoóri Sándor, az MDF elnökségi tagja Heller Ágnesnek az előző napi Magyar Hírlapban megjelent cikkére reflektált, amely szerint az MDF győzelmével egy jobbközép-kormány kerül hatalomra, s ez természetes dinamikájánál fogva Kelet felé ,,tolná,, Magyarországot. Antall József visszautasította, hogy ,,volt kommunisták, egykor a Szovjetunióért lelkesedő, kiábrándult marxisták oktassák az MDF-et liberalizmusra,,.
Az esetleges koalicióról szólva a pártelnök kijelentette, hogy az SZDSZ-szel egyetértésben azon a véleményen vannak: e két rivális pártnak nem szabad egymással koalicióra lépnie. Más pártokkal azonban elképzelhető az együttműködés, így például a Független Kisgazdapárttal, amellyel a földkérdésben is valószinűsíthetően közös álláspontra tudnak jutni. (MTI)
1990. március 28., szerda 16:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|