|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Helmut Kohl pohárköszöntője (1. rész)
|
1989. december 16., szombat - Helmut Kohl pohárköszöntőjében mindenekelőtt köszönetet mondott azért a barátságos fogadtatásért és vendégszeretetért, amelyben magyarországi látogatásán részesítették. Mint mondta, különös örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen Magyarországhoz hosszú idő óta baráti érzések fűzik a németeket, s a Német Szövetségi Köztársaság már régóta olyan kapcsolatokat ápol Magyarországgal, amelyek - különösen a kelet-nyugati viszonyt tekintve - példamutatóak.
E kapcsolatok múltját elemezve hangoztatta: a német-magyar összetartozásnak mély történelmi gyökerei vannak. Európának nem sok népe van, amely - mindent egybevetve - olyan tartósan élt egymással békében és egyetértésben, mint a német és a magyar. A XX. századi történelemnek sötét fejezetei is voltak, s ezeket sem szabad a népek emlékezetéből kitörölni. A közös történelem azonban sokkal több ennél a néhány esztendőnél, és ennek is tudatában kell lenni. Kohl kancellár részletesen idézte a magyar-német kapcsolatok történelmi múltjának egyes állomásait. Hangoztatta, hogy hosszú századok érlelték ki azt a szilárd barátságot, amely napjainkban is kiállta a próbát. A történelmi múltból a napi aktualitásokhoz visszakanyarodva a kancellár méltatta a magyar kormány bátor döntését, amellyel lehetővé tette az NDK-ból érkezők tízezrei számára a szabadságot jelentő kiutazást. A magyar kormány ezzel azt is bebizonyította, hogy mennyire komoly és visszafordíthatatlan a magyar reformpolitika, amely döntő ösztönzést adott Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa átalakításához. Szeptember 10-e, amikor az NDK-állampolgárok előtt is megnyitották a magyar határokat, mérföldkő marad a két állam és a két nép történelmében. Az alkalmat felhasználva Helmut Kohl köszönetet mondott a magyar kormánynak azért a nagyszerű emberi szolidaritásért, amely azokban a napokban az NDK-állampolgároknak osztályrészül jutott. ,,Nem fogjuk elfelejteni ezeket a pillanatokat,, - hangoztatta a kancellár. Ugyancsak köszönetét tolmácsolta azoknak a magyar segélyszervezeteknek is, amelyek áldozatkészen segítették a nehéz útra készülő embereket. (folyt.köv.)
1989. december 16., szombat 21:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Helmut Kohl pohárköszöntője (2. rész)
|
A kétoldalú kapcsolatok elemzésére áttérve a kancellár rámutatott: Magyarország és Németország között sokrétű és szoros kapcsolatok fejlődtek ki, amelyek felölelik a szövetségi tartományok, a városok és a községek együttműködését is. A Magyarországon működő pártok fejlődésével a jövőben az eszmecsere új formái alakulnak ki az NSZK politikai erőivel. Az NSZK az elmúlt negyven év alatt szilárd, szabad alkotmányos rendet és szociális jogállamot épített fel. A társadalomépítésben szerzett tapasztalatait szívesen megosztja Magyarországgal. Helmut Kohl elismerő szavakkal szólt arról, hogy Magyarország példamutató politikát folytat a nemzeti kisebbségek irányában. Ennek egyik jele: a magyarországi németek számára is lehetővé tették, hogy szülőföldjükön őrizhessék meg kulturális és nyelvi identitásukat. Ez a nemzetiség napjainkban, mint azelőtt oly hosszú időn át, ismét összekötő kapocs lehet a két nép között. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya - szögezte le a kancellár - hathatósan támogatja ezt a politikát, erőteljesen segíteni kívánja például a nyelvi képzés fejlesztését, a német nyelvű művelődési központok munkáját. Helmut Kohl pohárköszöntőjét a magyar reformok és az ezekhez nyújtott nyugatnémet támogatás összegzésével zárta. Rámutatott: a közép-, kelet- és délkelet-európai reformmozgalmak élén Magyarország áll. Magyarországon biztosították a szabad állam és társadalom kialakulásának legfontosabb feltételeit. A kancellár külön kiemelte ezek sorában, hogy a Magyar Köztársaság kikiáltása történelmi lépés volt a korszerű alkotmányos állam felé. Nem kevésbé fontos, hogy a magyar polgárok a jövő év tavaszán megtartandó választásokon első ízben választhatnak több demokratikus párt jelöltjei közül. Az NSZK örömmel fogadja ezeket a fejleményeket. Bátorságot és erőt kíván a magyar népnek, hogy következetesen és tántoríthatatlanul haladjon tovább ezen az úton. A magyar reformok egyik fontos eleme, hogy a politikai nyitást gazdasági átalakítással készítették elő. A piacgazdaság és a magánkezdeményezések serkentésére fontos reformokat indítottak, s újabbakról döntenek a napokban. Kohl kancellár véleménye szerint ezek a reformok elengedhetetlenek. Sikerekkel azonban csak bizonyos idő elteltével lehet számolni. Az átmeneti időszak fájdalmas alkalmazkodást követel meg; s ez érinti a polgárok tudatát is. Ebben az átmeneti időszakban nagy érték a szilárd barátság. Ezzel kapcsolatban a kancellár leszögezte: Magyarország számíthat a németekre. (folyt.köv.)
1989. december 16., szombat 21:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Helmut Kohl pohárköszöntője (3. rész)
|
Az NSZK ennek már többször is tanújelét adta. 1987 óta már két jelentős pénzügyi segélyben részesítette Magyarországot, az Európai Közösség keretein belül újra és újra eredményesen állt ki a Magyarországgal való együttműködés kiépítéséért, a 24-ek kötelékében síkraszállt a magyar érdekek mellett. A Német Szövetségi Köztársaság tudja: csakis hathatós segítség révén folytatódhat és vezethet sikerre a magyar reformpolitika. A reformpolitika sikerének függvényében nőnek Magyarország és az NSZK kölcsönösen előnyös együttműködésének lehetőségei. A nyugatnémet vállalatok a KGST tagországai közül már ma is Magyarországgal folytatják a legszorosabb együttműködést. Eddig csaknem kétszáz megállapodás jött létre az együttműködésről. Ez a szoros és bizalomteljes együttműködés a világpiac előtt is megnyitja Magyarország kapuit. Biztosítja a felzárkózást a nemzetközi technológiai fejlődéshez. Ösztönzi a szerkezetváltást és a magyar népgazdaság korszerűsítését. Helmut Kohl e gondolatok jegyében ürítette poharát a vendégszerető Magyarország segítőkész polgárai egészségére, a reformok sikerére, az Európa kettéosztottságának megszüntetését szolgáló közös erőfeszítésekre. (MTI)
1989. december 16., szombat 21:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|