|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Dél-alföldi megyék képviselőinek tanácskozása (1. rész)
|
1989. december 12., kedd - A lakáshitel-kamatok visszamenőleges emeléséről ne döntsön a Parlament decemberben, csupán tárgyalja meg a kormány lakásgazdálkodással kapcsolatos előterjesztését. Hosszas vita után így fogalmazták meg közös álláspontjukat a dél-alföldi megyék országgyűlési képviselői kedden Lakiteleken tartott tanácskozásukon. Az eszmecserén Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye képviselői vettek részt. Eredetileg a tanácsi gazdálkodás szabályozásával kapcsolatos terveket akarták megvitatni. E témakörrel foglalkozó vitára készültek fel a Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal és a Belügyminisztérium jelen lévő munkatársai is.
A lakósság körében szerzett tapasztalatok azonban elsöpörték ezt a szándékot, s megint csak a megyénkénti képviselőcsoport-üléseken egyszer már megtárgyalt lakásgazdálkodási kocepcióról, főként a lakáshitel-kamatok megadóztatásáról vagy visszamenőleges emeléséről folyt a vita. A képviselők véleménye között legfeljebb csak annyi volt a különbség, hogy az egyik felszólaló még próbálta leplezni indulatait, a másik azonban már egyáltalán nem titkolta felháborodását. Valamennyien ugy vélekedtek, hogy a kormány előterjesztésének minden változatát a költségvetési szempontoknak rendelte alá, s nem számol a következményekkel. Többen elmondták, hogy a tervezett intézkedés megalapozottságában is kételkednek, s e kételyek alátámasztására számos adatot sorakoztattak fel. A Bács-Kiskun megyei tanács szakértői szerint e terv megvalósítása esetén egy kétkeresős, kétgyerekes családban csaknem 6.000 forint hiányzik majd ahhoz, hogy életvitele a társadalmi létminimumon maradjon. A felszólalók arra hivatkozva, hogy mindössze egy-két hónap alatt éppen háromszor változott, illetve változtatták, megkérdőjelezték a terv komolyságát is. Az emlitett minisztériumok, illetve a Tervhivatal képviselői lényegében mindenre azzal válaszoltak: ha a parlament a költségvetési tervet nem fogadja el, katasztrófába sodródik az ország, a költségvetést pedig - a dominóelv alapján - csak a lakásgazdálkodással foglalkozó tervvel együtt lehet tárgyalni és elfogadni. A dél-alföldi megyék országgyűlési képviselői viszont azt hangoztatták: elegük volt a kormány zsarolásából. (folyt.köv.)
1989. december 12., kedd 18:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|