|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Thatcher beint a taccsvonalról (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósitója jelenti:
London, 1989. december 10. vasárnap (MTI-TUD) - Margaret Thatcher brit kormányfő ,,német lesrefutást,, jelez Washingtonnak, amikor hétfőn hivatalában fogadja James Baker amerikai külügyminisztert. Mértékadó londoni források szerint Thatcher asszony ,,nyomott hangulatban,, tért haza az Európai Közösség strasbourgi csúcstalálkozójáról és a ,,józan ész jókora adagjában,, készül részesíteni az amerikai külügyminisztert.
A londoni látogatást utólag iktatták be Baker útitervébe. Az amerikai külügyminiszter eredetileg Bonn és Berlin érintésével készült Brüsszelbe utazni a NATO csütörtökön kezdődő miniszteri értekezletére. Megfigyelők szerint James Baker londoni megállója a brit szövetséges megnyugtatására szolgál. Thatcher asszony ugyanis saját pártján belül is kínos helyzetbe került, amikor George Bush amerikai elnök a máltai csúcstalálkozóról adott brüsszeli tájékoztatóján egyértelműen az Európai Közösség integrációjának felgyorsítását sürgette, nyíltan szembehelyezkedve a brit kormányfő közismert álláspontjával. A The Observer vasárnapi jelentése szerint Londonban és Washingtonban egyaránt aggodalmat keltettek azok a brit sajtójelentések, amelyek Margaret Thatcher és George Bush viszonyának megromlásaként értelmezték azt a tényt, hogy az amerikai elnök Londonnal szemben Bonn és Párizs mellé állt az euro-vita alapkérdésében. A The Observer ,,kiközösítve Európából,, című vezércikkében Thatcher asszony ,,negatívizmusát,, hibáztatja amiatt, hogy a brit kormányfő ,,immár nem legjobb barátja az Egyesült Államok elnökének, Európában pedig irritáló tényezőnek tekintik,,. Az Európai Közösség strasbourgi csúcstalálkozójának kimenetele minden jel szerint méginkább elmélyítette a kelet-európai események felgyorsulása nyomán napirendre került németkérdéssel kapcsolatos brit aggodalmakat. A vasárnapi lapok csaknem egybehangzó megítélése szerint Thatcher asszony ,,teljesen elszigetelődött,, Strasbourgban, ,,Nagy-Britannia pedig oldalvonalra került a közösségben,,. (folyt.)
1989. december 10., vasárnap 18:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Thatcher beint a taccsvonalról (2.rész)
|
A konzervatív kormányhoz közelálló The Sunday Telegraph viszont úgy véli, hogy a történelem éppúgy ,,a barátok nélkül maradt,, Thatcher asszony sziklaszilárd kiállását fogja igazolni, amiként a harmincas években a saját pártjában is magára maradt Winston Churchill igazolódott a nagynémet veszélyre figyelmeztető magányos kiállásával. Peregrine Worthorne, a The Sunday Telegraph főszerkesztője, drámai hangú vezércikkben óva int attól, hogy ,,a kelet-európai események ellenőrízhetetlen tempójának nyomása alatt Nyugat-Európa is radikális ugrást tegyen az ismeretlenbe,,. Szerinte ,,a Németországban lejátszódott legutóbbi események éppúgy végetvetettek Jean Monnet Egyesült Európa álmának, amiként azt a harmincas évek németországi eseményei tették Woodrow Wilson népszövetség álmával,,. A befolyásos konzervatív lap főszerkesztője úgy véli, hogy a jelenlegi euro-vitában a politikusok ugyanazt a hibát követik el, mint azok a tábornokok, akik a következő háborút a legutolsó háború stratégiájának tökéletesített változata alapján akarják megvívni. Következtetéseit így összegezi: ,,A hidegháború befejeződése egyértelműen napirendre tűzte Németország újraegyesítését és ugyanilyen egyértelműen levette a napirendről Európa egyesítését. Ez ilyen egyszerű. Egy új európai rend irányában igazi haladás csakis akkor kezdődhet, amikor a vita minden résztvevőjének lesz bátorsága elismerni a nyilvánvalót.,,+++
1989. december 10., vasárnap 18:34
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|