|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (30. rész)
|
Dr Sinkovics Mátyás (Budapest, 2. vk.), a Fővárosi János -------------------- Kórház-Rendelőintézet főigazgató-főorvosa annak a véleményének adott hangot, hogy ezt a törvényjavaslatot - amellyel oly hosszú ideig foglalkoztak az országgyűlési képviselők, s a háromoldalú tárgyalásokon is alaposan megvitattak - nem szabad teljes egészében elvetni. Értékes vezérfonala van, fontos megállapításokat tartalmaz; mindenképpen meg kell tehát egyezni, s a törvényt meg kell alkotni. Javaslata szerint az illetékes bizottságok a belügyminiszterrel, valamint a politikai egyeztető tárgyalásokon résztvevő szervezetek képviselőivel még most, a parlamenti ülésszak idején, de legkésőbb október végéig újból vitassák meg ezt a jó törvény-alapot, lássák el a megfelelő kiegészítésekkel, s tegyék lehetővé, hogy mielőbb elfogadhassa az Országgyűlés. Huszár István (országos lista) szerint a politikai ------------- differenciálódás folyamata még nem fejeződött be, s nem alakult ki hazánkban a kívánatos politikai egyensúly sem. Ebben a - megfogalmazása szerint - kegyetlen időszakban igen nagy türelemre, önmérsékletre, bölcsességre és realitásérzékre van szükség, hogy elkerüljük a politikában a szétesettség állapotát, a gazdaságban az összeomlást. E gondolatokat a képviselő azzal hozta összefüggésbe, hogy a sarkalatos törvények egymással szoros kapcsolatban állnak, s ha most a választójoggal foglalkozót nem szavazza meg a parlament, vagy a döntést elhalasztja, megbomlik az egység, és nem tudnák megalkotni a békés átmenethez szükséges jogszabályokat. Ezért a törvénytervezet elfogadását javasolta, hozzátéve: a Parlamentben kapjanak helyet a pártok fölé emelkedni képes társadalmi szervezetek, nemzetiségi és egyházi szervezetek képviselői is. Erre mód van az egyéni választókerületekben való jelöléskor, s ezt meg lehetne fogalmazni most a törvényjavaslatban is. Emlékeztetett arra, hogy személyesen vett részt a háromoldalú tárgyalásokon, igaz, a sokszor megaláztatásoknak is kitett harmadik oldalon, ahol a felek eredetileg valószínűleg nem a most előterjesztett megfogalmazásokat javasolták a törvénybe, de az egyeztetések során végül is ebben a változatban állapodtak meg. (folyt. köv.)
1989. október 19., csütörtök 18:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|