|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik munkanap (10. rész) - Horváth 1.
|
Az Országgyűlési képviselők választásáról szóló és a köztársasági elnök választásával foglalkozó törvényjavaslatokat Horváth István belügyminiszter együttesen terjesztette elő. A belügyminiszter expozéjában elsőként a képviselői választásokról szólva néhány általános jog-elvi kérdést említett. Mint mondta: a választójog - az állampolgárokat megillető politikai alapjog - gyakorlása egyben a képviseleti testület létrehozásának eszköze is. Egyszerűbben szólva a választás terméke a képviseleti testület. Ebben az összefüggésben a választások kapcsán a politikailag legérzékenyebb közjogi kérdésekről van szó. A közvetlen demokrácia intézményeinek - így mindenekelőtt a népszavazásnak, a népi kezdeményezésnek - ésszerű és mértéktartó alkalmazása mellett, a nép akaratából megújuló és a nép akaratát kifejező képviseleti szervek és ezek működése adja a biztos kormányzás alapját. Ez minden modern, demokratikus jogállam jellemzője, ami történetileg az általános választójog kialakulásához kötődik. Ezzel egyidőben és ezzel szoros kölcsönhatásban viszont kialakultak a politikai pártok, mint a politikai akarat- és véleményformálás intézményei is. A különböző politikai programmal fellépő pártok a tömegbázisuk tudatában vagy reményében indulnak a választásokon és támogatottságuknak megfelelő arányú mandátumot igényelnek a Parlamentben. A tapasztalatok azt is igazolják, hogy a demokratikus választás nemzetközileg elfogadott elvein túl, mint például a választójog általánossága, közvetlensége, arányossága és más elvek elterjedtsége mellett, a választás szabályai szervesen kapcsolódnak a politikai viszonyokhoz. Azaz a társadalmi-politikai folyamatok és törésvonalak szoros kölcsönhatásban állnak a választási és a képviseleti rendszer változásaival. Vagyis, minden markáns társadalmi-politikai változás szinte szükségszerűen együtt jár új - az adott viszonyokra reagáló, ahhoz kötődő - választójogi törvény elfogadásával, a választási rendszer átalakításával. (folyt.köv.)
1989. október 19., csütörtök 14:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|