|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlési beszámoló
|
----------------------- München, 1989. október 18. (SZER, Magyar híradó) - A Tisztelt Házban történt eseményekről számol be Kasza László Budapestről: Akár napirendi pontként, akár érintőlegesen vagy a folyosókon, de mindenütt jelen van a parlamentben a népszavazás érdekében gyűjtött 200 ezer aláírás ügye. És itt bocsássuk előre: a parlament elnöke nem késlekedett, már tegnap kora reggel továbbította a csomagokat az Országgyűlés Választási Elnökségéhez felülviszgálatra, ők pedig megígérték, hogy nem használják ki a rendelkezésükre álló 30 napot, hanem már a jövő hét végéig befejezik a vizsgálatot. Így aztán biztosra vehető, hogy még ebben az országgyűlési periódusban - emlékeztetni szeretnék arra, hogy október 30-ikán egy napra összeül még a parlament - érvényesítve lesz a népszavazás kiírására kötelező, legalább 100 ezer aláírás. Nos, az ember itt azt mondhatná, hogy akkor minden világos. Nem, tévedés. Az ég világon semmi sem világos. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter például úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. Úgy javasolta ma reggel az alkotmány módosított tervezetének elfogadását a parlamentnek, mintha nem lett volna ott a kezében - legalább a parlamentben - egy kérdőív másolata az aláírásokról. Ha rajta múlik, megszavaznak egy törvényt, amelynek egész sor paragrafusát semmissé teszi, teheti egy esetleges sikeres népszavazás. Németh Miklós miniszterelnök is érezte ezt, amikor délelőtt szünetet kért, hogy a kormány tanácskozhasson a kérdésben. A szünet után rövid beszédben közölte álláspontját. Javasolta, hogy az eredeti terveknek megfelelően folytassa munkáját a parlament, és amikor hitelesítik aztán az aláírásokat, akkor kezdjen tervezést az esetleges változások, változtatások ügyében. (folyt.)
1989. október 18., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Országgyűlési beszámoló - 1. folyt.
|
A miniszterelnök szavaiból feltétlen jószándék, de kevés konkrétum volt érezhető. Ezért Tölgyessy Péter jogászt kérdeztem: Hogyan értelmezi - ő, az aláírásgyűjtés egyik eszmei szerzője - a miniszterelnök szavait? - Én most nem tudom, hogy diadalnyilatkozatot mondjak-e, vagy pedig sírdogáljak arról, hogy nem sikerült a kezdeményezésünk, mert a legfontosabb kérdésről Németh Miklós nem beszélt. Mi sohasem kértük azt, hogy ne tárgyalja meg az Országgyűlés a sarkalatos törvényeket. Itt ezt mondta Kulcsár Kálmán, hogy ebből ez következik. Szerintem hibásan érvelt itt. A sarkalatos törvények minden további nélkül letárgyalhatók. Egy kérdés van, ki lehet-e írni az elnökválasztást most egy rövid határidővel. Erre nézve nem mondott semmit Németh Miklós. Nem nyilatozott erre nézve. Ha úgy értelmezem a mondatát, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a 200 ezer aláírást, ha az hitelesnek bizonyult, akkor azt mondhatom, hogy az elnökválasztás nem állhat útjában a népszvazásnak, és ekkor tényleg egy diadalnyilatkozatot lehet kimondani, mert az azt jelenti, hogy a nép akarata érvényesülni fog. Először ő dönteni fog arról, hogy akar-e elnökválasztást és utána lehet elnökválasztás. De mondom, ez homályos. - Természetesen a Szabad Demokraták Szövetségének helyzete sem könnyű. Az ugyanis világossá vált, hogy a népszavazás négy kérdése közül péntek estig három minden valószínűség szerint lerendeződik. Marad a köztársasági elnök ügye. Rendeznek ebben a kérdésben népszavazást? Ami pedig a mai nap eseményeit illeti, a képviselők némi módosításokkal jóváhagyták az alkotmánytervezetet. Ez előírja, hogy az Elnöki Tanács megszűnik, helyette köztársasági elnök áll majd az ország élén. Megválasztásáig a parlament elnöke tölti be ezt a tisztet. Jelenleg a második napirendi pontról, a párttörvényről folyik a vita a budapesti parlamentben. +++
1989. október 18., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|