|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP kongresszus - francia sajtó (1.rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. október 6. péntek (MTI-tud) - Igen nagy terjedelemben foglalkoztak pénteken a francia lapok az MSZMP kongresszusának megnyitásával. A sajtókommentárok, elemzések, cikkek általában két témát emelnek ki. Az első: a pártszakadás veszélye, a második a kongresszus megnyitása előtt ismert platformok ismertetése.
A Le Monde, amely csütörtökön délután utcára került pénteki számában hosszú interjút közölt Szűrös Mátyással, az Országgyűlés elnökével, vezércikket is szentelt a kongresszusnak ,,Széthullás,, címmel. A cikk a kommunizmus általános kudarcáról szólva úgy vélekedik, hogy ,,Magyarországnak elsődleges szerepe van a reformok terén,,. ,,A Duna partján a hét végén lejátszódó dráma egyszerűen a hatalmon lévő kommunista pártok agóniájának eredeti változata, mivel a magyar vezetők ismerték be elsőnek, hogy nem voltak képesek teljesíteni küldetésüket,, - hangoztatja a cikk. A kongresszus kimeneteléről szólva felveti a kérdést, hogy milyen döntés születik majd: ,,Vajon elutasítanak mindent, nulláról indulnak, új alapokat teremtenek, és az MSZMP hamvain egy olyan pártot teremtenek, amely az agónia felett elnöklő, rendkívül megnyerő Pozsgay Imre szavai szerint közel áll a francia és olasz szocialista párthoz, vagy a svéd, az osztrák és a nyugatnémet szociáldemokrata párthoz? Vagy csak kozmetikázzák a betegséget, megelégednek a sérült szervek pótlásával, ahogy azt a centrumpártiak ajánlják?,, A cikk szerint ,,ma mindenki reformpártinak vallja magát,,. A pártot nem elsősorban az fenyegeti, hogy a fundamentalisták kezükbe kaparintják a vezetést. A Le Monde szerint ,,az igazi szakadás az MSZMP két alapvető irányzata között képzelhető el: az egyik oldalon a radikális reformirányzat, amelyet a négytagú pártelnökség egyik tagja, Pozsgay Imre személyesít meg, a másik oldalon a mérsékelt reformok centrista irányzata, amelynek két ortodoxabb kommunista vezető az irányítója, Grósz Károly, a jelenlegi főtitkár és Berecz János, a volt ideológiai főnök, akit idén áprilisban távolítottak el,,. ,,Bármi is legyen a kimenetel, semmi sem tudja már elleplezni ennek a harminchárom éve hatalmon lévő pártnak a patetikus széthullását... Ha holnap Magyarország ígéretéhez híven megszervezi a háború utáni első szabad választásokat, akkor az MSZMP fölött megcsendülhet a lélekharang,, - írja a vezércikk. (folyt.)
1989. október 6., péntek 16:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|