|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. szeptember 25., hétfő - A Budapesti Közlekedési Vállalat az idén a tavalyihoz képest mintegy egymilliárd forinttal kevesebb költséggel gazdálkodhat, s a forgalmi teljesítmények kényszerű visszafogása máris érezhető. Amennyiben a költségek további csökkenésével kell számolniok, a város tömegközlekedése csődbe juthat - állapította meg a Fővárosi Tanács Végrehajtó bizottsága a BKV jelentése alapján, hétfői ülésén.
A testület megítélése szerint a BKV a jelentkező problémákat forgalomszervezési intézkedésekkel, a járművek átcsoportosításával átmenetileg megoldotta, a szükséges beruházások elmaradása miatt azonban e helyzet tovább nem tartható fenn. A műszakilag elavult járműparkra túlságosan sokat kell költeni, s ezt a BKV már nem tudja vállalni, emiatt a forgalmi teljesítmények drasztikus csökkentésére kényszerül. Ezen okok miatt a végrehajtó bizottság az állami támogatás további csökkentését nem tartja reálisnak. A BKV számításai szerint a járműpark műszaki állapotának megőrzéséhez 1995-ig mintegy 27 milliárd forintra lenne szükség. Fel kellene újítani a többségében 78 éves garázsokat, kocsiszíneket, s a villamospályákat is, amelyek állapota miatt egyes vonalak, járatok megszüntetése is szóba kerülhet. A testület jóváhagyta azt a tanácsrendelet-tervezetet, amely a gépjármű-forgalomtól védett és a korlátozott várakozási övezetekről készült. A tervezet a védett övezetek közé sorolja az V. kerület középső harmadát, a Várnegyedet, az óbudai Fő teret, a Margitszigetet, a Városligetet, a Népligetet, valamint a Normafát és környékét. E területekre a tervezet szerint csak külön engedéllyel lehet majd behajtani. A korlátozott várakozási övezetben - ez az V-IX. kerület egyes részeit jelenti - várakozni csak parkolási díj ellenében vagy lakossági, illetve intézményi várakozási engedéllyel lehet majd. Az e területekre engedély nélkül behajtókat, illetve a szabálytalanul várakozókat a Fővárosi Közterület-felügyelet dolgozói pénzbírsággal sújthatják. Új intézkedési módszerük a kerékbilincs lesz, ezt azonban a rendelet-tervezet szerint nem szerelhetik fel DT-rendszámú járművekre. A végrehajtó bizottság egyetértett azzal, hogy a Róbert Károly körúti Kórház-rendelőintézet területén új elmegyógyászati pavilon épüljön, a János, illetve az István Kórház-rendelőintézet területén új élelmezési üzemet alakítsanak ki a 90-es évek első felében. (folyt.köv.)
1989. szeptember 25., hétfő 18:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|