|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
- Genscher beszéde - 1. folyt.
|
Magyarország és Lengyelország meglehet hamarosan kielégíti majd a Közös Piacba való belépés alapfeltételét. Nevezetesen azt, hogy a tagországoknak demokratikusnak kell lenniük. A Közös Piac azonban nem mutat különösebb hajlandóságot új tagok felvételére a közeljövőben. El van foglalva azzal, hogy megszilárdítsa önmagát. A trilaterális bizottság, melynek tagja a volt francia államelnök Giscard D Estaing és a volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger is azt javasolja, hogy a Közös Piac kössön kültag-megállapodásokat egyes kelet-európai, reformszellemű országokkal. Másik lehetőség, hogy például Magyarország lépjen be az Európai Szabadkereskedelmi Társulásba. Ez a zömében semleges országokból álló szervezet most szintén közelebbi kapcsolatokat létesít a Közös Piaccal. Midenesetre ironikus, hogy a Közös Piaccal ezidő szerint a keleti tömbből egy cseppet sem reformpárti országnak van a legközelebbi kapcsolata, az NDK-nak. Ezt az NDK az NSZK-val fennálló történelmi kötelékeinek köszönheti. Árui a hátsó kapun bekerülnek a Közös Piac országaiba, s így mentesülnek a más, nem tagországokat sújtó vámtól. Genschert persze Kelet-Németország alaposan foglalkoztatja mostanság. Interjújában felkérte őket a reformokra. Egyben köszönetet mondott Magyarországnak a keletnémet menekültek nyugatra engedéséért is. Ez az akció tanúsítja, hogy Magyarország nagyobb összhangban van a nyugati gondolkodással, mint a keletnémetekével. Ugyanakkor azonban nagyobb összhangban van a szovjet gondolkodással is, mint a keletnémetek, s ez az, ami igazán fontos. (folyt.)
1989. szeptember 18., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|