|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet-amerikai, leszerelés - Geraszimov
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. szeptember 18. hétfő. (MTI-tud) - A szovjet-amerikai viszonynak, ezen belül is a külügyminiszteri találkozó előkészítésének szentelte moszkvai sajtóértekezletének nagyrészét Gennagyij Geraszimov. A szovjet külügyi szóvivő hétfőn kitért arra, hogy a nap folyamán Washingtonban összeülnek a szakértői munkacsoportok, amelyek a kétoldalú kapcsolatok szokásos öt témakörét vitatják meg.
Megnevezte a csoportok szovjet vezetőit (kétoldalú kérdések - Obuhov, leszerelés - Grinyevszkij, regionális problémák - Poljakov, humanitárius és emberi jogi kérdések - Resetov, nemzetközi problémák - Ribakov), és hozzáfűzte, hogy Viktor Karpov külügyminiszter-helyettes is hamarosan az Egyesült Államokba utazik. Szovjet gazdasági szakértők is tárgyalnak a tengerentúlon: a csoport tagja többek között Nyikolaj Smeljov ismert közgazdász. A szovjet külügyi szóvivő idézte azokat az amerikai állásfoglalásokat, amelyek szerint az átalakítás megbontja a nyugati szövetséget, de Giulio Andreotti, Margaret Thatcher és Hans-Dietrich Genscher megnyilatkozásait idézve inkább a vélemények sokszínűségét emelte ki. Visszautasította azokat a vádakat, hogy a Szovjetunió erőteljesen növeli katonai potenciálját és az egyoldalú csapatcsökkentést csak részben hajtja végre. Ennek alátámasztására ismertette a honvédelmi minisztérium szeptember 15-re összesített adatait. Azok szerint a Varsói Szerződés tagállamainak területéről eddig 24 509 szovjet katonát, 2714 páncélost, 383 tűzérségi löveget és sorozatvető fegyvert, és 227 harci gépet vontak ki. Magyarországról 10 443 katona, 447 páncélos, 176 löveg és 76 harci repülőgép távozott. Az NDK-ból 11 416 katona, 1988 páncélos, 169 löveg és 126 repülőgép, Lengyelországból 1150 katona, 87 páncélos, 16 löveg és 55 harci gép távozott, Csehszlovákiát pedig 1500 katona, 192 páncélos, 22 löveg és 20 harci gép hagyta el. Emellett a Szovjetunió európai területén is folyik a csapatcsökkentés. A szóvivő nem tagadta, hogy a szovjet hadsereg is korszerűsíti eszközeit, de a modernizálás a SALT-2 szerződés keretein belül marad, nem úgy, mint az amerikai fejlesztés. +++
1989. szeptember 18., hétfő 18:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|