|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Genscher - európai terv - keleti reformerek
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. szeptember 18. hétfő (MTI-TUD) - Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter vasárnap állást foglalt amellett, hogy a Nyugatnak egy Európa-tervvel kellene támogatnia az európaiságukat most tudatosító kelet-európai reformállamokat. A nyugat-berlini Rias rádióállomásnak adott nyilatkozatát az NSZK tévé- és rádióadói is ismertették.
Szerinte a terv egyfelől arra lehetne hivatott, hogy némely szocialista államban segítsék az elemi szükségletek kielégítését, például Lengyelország esetében élelmiszersegély útján. Erről az Európai Közösség (EK) már határozott. Másodszor Genscher úgy véli, hogy a reformerek nem bűnhödhetnek elődeik mulasztásaiért. Ezért a Párizsi Klubnak, vagyis a nyugati hitelezők testületének gondoskodnia kell arról, nehogy elviselhetetlenül megterheljék a reformpolitikát ezekben az országokban a korábbi eladósodottság következtében. A reformereknek lélegzetvételnyi szünetre van szükségük, hogy egyáltalán megkezdhessék reformkoncepciójuk valóra váltását - jelentette ki. A Nyugatnak továbbá rendelkezésre kell állnia szaktanácsadással, a szakemberek továbbképzéséhez nyújtandó segítséggel a gazdasági irányítás minden szintjén. Végül pedig elengedhetetlen, hogy a Nyugat előmozdítsa és kedvezővé tegye a beruházásokat ezekben a szocialista országokban. Az NSZK esetében Genscher a hitelek állami garanciáját említette. Az Európa-tervvel esélyt kell adni a reformerőknek, mert ez nemcsak az adott népeknek, hanem egész Európa számára is nagy lehetőség - mondotta. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a leszerelési erőfeszítések következetes folytatása is a kelet-európai államok reformtörekvéseit szolgálja.+++
1989. szeptember 18., hétfő 06:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|