|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (1. rész)
|
1989. szeptember 16., szombat - A magyar társadalom fordulóponthoz érkezett. Az elmúlt négy évtized bebizonyította a rendszer életképtelenségét, megérlelődött a rendszerváltás szüksége, a fordulat azonban még nem kezdődött el - hangsúlyozta Gazsó Ferenc, a Demokratikus Magyarországért (DMM) előkészítő bizottságának tagja, a mozgalom zászlóbontó nagygyűlésén szombaton a zsúfolásig megtelt Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában. Szólt arról is, hogy nemcsak a visszarendeződés veszélye fenyeget, hanem az is, hogy fogytán a társadalom türelme, a nép gyors változást akar, gazdasági fellendülést, a népfelség elvének érvényesülését. Ezt kívánja elősegíteni a mozgalom, amely együttműködésre törekszik valamennyi jószándékú és becsületes állampolgárral.
A megnyitó után Sinkovits Imre színművész felolvasta a DMM ideiglenes működési szabályzatának és alapító nyilatkozatának tervezetét. A működési szabályzat egyebek közt rámutat, hogy a DMM politikai tömegmozgalom, tagjai a társadalom békés, demokratikus átalakítását tartják a legfontosabbnak. A mozgalom céljai megvalósítása érdekében helyi és országos politikai fórumokat, akciókat szervez. Egyenrangú együttműködést és támogatást ajánl minden szervezetnek a közös célok megvalósításában. Munkájában részt vehetnek más politikai szervezetek, pártok vagy mozgalmak tagjai is. (folyt.köv.)
1989. szeptember 16., szombat 14:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (2. rész)
|
Ezt követően Pozsgay Imre államminiszter tartott előadást. Bevezetőjében egyebek között arról szólt, hogy a Demokratikus Magyarországért Mozgalom - amely nem új versenytársként jelentkezik a politika színterén - nemzeti egységért, közmegegyezésért kiált, s a diktatórikus szocializmusból, egy államszocialista berendezkedésből a demokratikus jogállamba, alkotmányos viszonyokra való áttérést tűzte célul. A DMM nem fog perlekedni a pártokkal- mondotta -, nem kívánja kérdéssé tenni szerepüket, funkciójukat, új vállalásaikat a nemzet, az ország megújításáért. Valami mást akar. Tartalmat adni - ha teheti, éppen a néppel összefogva - annak a szándéknak, hogy az is jelen lehessen ebben a politikai átalakulásban, aki ma még nem tudja eldönteni, hogy pártokhoz csatlakozzon-e. A demokratikus átalakulás békés úton példátlan a magyar történelemben, de Kelet-Közép-Európa történelmében is. Ezért ez a mozgalom - elismerve más kezdeményezések jelentőségét - mindenekelőtt új dimenziójával kívánja megkülönböztetni magát a társadalomban. Cselekvési lehetőséget kíván teremteni a ma még hallgató népnek, hiszen egy lesütött szemmel járó társadalomnál veszedelmesebb dolog nincs a békés átmenetben. - A DMM - a nemzeti párbeszéd intézményeként - nem sajátítja ki más mozgalmak, pártok politikai törekvéseit; egy civil társadalom öntudatát próbálja építeni, az értelmiségre mindig is jellemző alázattal. Mi azt mondjuk: ifjúság, idősek, szegények, tisztes jólétben élők és vállalkozók, gondoljuk át együtt, tudunk-e magunkon segíteni. Az államminiszter ezután - végigtekintve a széksorokban ülő, különböző nézeteket valló ismert és ismeretlen hallgatóin - a tolerancia szükségességére hívta fel a figyelmet, s arra, hogy különböző világnézetű emberek is cselekedhetnek közösen. Abból, hogy ezek az emberek most eljöttek, érzékelhető, hogy nyugalmat teremtő, de ugyanakkor radikális és kérlelhetetlen lesz a politikai átalakulás hazánkban. - Mi, értelmiségiek még nem tettük meg a fordulatot - mondotta. - De bizonyos értelemben a nép már igen, s ez esetben követnünk kell a népet és nem követésre felszólítani. (folyt. köv.)
1989. szeptember 16., szombat 14:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (3. rész)
|
A mozgalom elhatárolja magát attól a szociális demagógiától, amely megfeledkezik arról, hogy nem ez a kormányzat, nem ez a rezsim hozta a válságot az országra - emelte ki. Ennek a kormányzatnak és parlamentnek egyvalami jutott osztályrészül: görnyedni az elődök öröksége alatt és a nép bizalmáért kapaszkodni, s kitartani addig, amig kikristályosodott politikai intézmények lesznek hazánkban. Az országgyűlésnek egyet kell még tennie: megalkotni azokat a törvényeket, amelyek átvezetnek a szabad választásokhoz, a jogállam, az alkotmányosság európai értelmű megteremtéséhez. A mozgalom ehhez is támogatást kíván nyújtani. Pozsgay Imre végezetül arról szólt, hogy a DMM elhatárolja magát mindenekelőtt azoktól, akik a visszarendeződést akarják, ám azoktól is, akik az elmúlt korszak értékeiből csupán a pártérdekük szerinti értéket tudják felfedezni. (folyt. köv.)
1989. szeptember 16., szombat 14:49
|
Vissza »
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (4. rész)
|
Az alakuló ülést táviratban üdvözölte Nyers Rezső, az MSZMP elnöke. Németh Miklós miniszterelnök levelet küldött az alakuló közgyűlés résztvevőinek. Ebben egyebek közt azt írta, hogy hazánkban a politikai, társadalmi és erkölcsi válság az utóbbi hetekben sajnos aggasztóan tovább mélyült. Egyre több a türelmetlen indulat, a szélsőséges megnyilatkozás és egyes politikai csoportok a hatalom kizárólagos megragadására törekszenek. Magyarország a több mint egy éve megnyílt elágazásához érkezett. Lehet, hogy ezekben a hetekben, illetve napokban dől el, hogy ki tudjuk-e használni páratlan történelmi esélyünket a demokratikus jogállam megteremtésére, vagy olyan konfliktusok sorozata tör ki, amely beláthatatlan időre visszaveti fejlődésünket, eltorlaszolja számunkra Európához és a világhoz vezető utat. Ebben a helyzetben örömömre szolgál egy olyan politikai erő színrelépése, amely a nemzeti összefogást és egységet tűzte zászlajára, s a békés átmenetre mozgósít - írta a kormányfő. A vitában Bihari Mihály politológus egyebek közt arról szólt, hogy a DMM elutasítja a Marxista ideológia uralmát, a bolsevizmust, a diktatórikus szocializmust. Mint mondta a Marxi kommunizmus negatív utópia, ezért megvalósíthatatlan. Szólt arról is, hogy meg kell szabadulni az ideológia uralmától, mert reális veszély az egyetlen helyesnek kikiáltott ideológia érvényre jutása. A mozgalomnak a többi politikai erővel összefogva be kell bizonyítania, hogy nem a nép, a magyarság került válságba. Kósa Ferenc filmrendező azt hangsúlyozta, hogy az önkényuralomhoz szokottak nem akarnak demokráciát, a diktatúra haszonélvezői írtóznak a megmérettetéstől. Ezért nagy kérdés, hogy lemondanak-e békésen kiváltságaikról. Vitányi Iván, az Új Márciusi Front tagja rámutatott a DMM nem vetélytárs, mert ugyanazt akarja, mint az UMF, és a politikai pálya elég széles, hogy ketten, de akár többen is elférjenek rajta azonos célokkal. Kiemelte: abban bízik, hogy 1956 véres forradalma után eljön a mi dicsőséges és győztes forradalmunk. Szokolay Sándor zeneszerző szerint éretlen a nép, hogy ilyen nehéz helyzetben tanulja meg a demokráciát, ezért van nagy szükség a mozgalomra. Idézte Kodály Zoltánt, aki szerint egyszerre kell magyarnak és európainak lenni. Boda János siómenti tsz-elnök arról szólt: tíz éve döbbent rá, hogy a termelőszövetkezet nemcsak termelőhely, hanem a társadalom, a politika és a kultúra műhelye is. A tsz-eknek ezért fel kell használni helyi hatalmi súlyukat a térségek önkormányzatának megteremtésére, a falvak, városok önszerveződő tevékenységének elősegítésére. (folyt.köv.)
1989. szeptember 16., szombat 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Demokratikus Magyarországért Mozgalom alakuló ülése (5. rész)
|
Valamennyi felszólaló hangjában érezhető volt az aggodalom, de egyúttal reménykedve szóltak a demokratikus Magyarország megteremtésének békés lehetőségéről. Ahogy Sántha Ferenc író fogalmazott: véráldozat nélkül kell végigmenni a szakadék szélén. A Magyar Demokrata Fórum egyik tagja keményen bírálta az Ellenzéki Kerekasztalt, mert az meg akarja fosztani a népet attól a lehetőségétől, hogy közvetlen módon válassza meg a köztársasági elnököt. A nagygyűlés résztvevői ezt követően megalakultnak nyilvánították a Demokratikus Magyarországért Mozgalmat, s elfogadták az alapító nyilatkozatot, valamint az ideiglenes működési szabályzatot. A mozgalom ideiglenes elnökévé közfelkiáltással Pozsgay Imrét választották meg. Az elnökség tagja lett Bihari Mihály egyetemi tanár, Király Zoltán országgyűlési képviselő és Vigh Károly a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság elnöke. A főtitkári teendőket Gazsó Ferenc egyetemi tanár látja el. Pozsgay Imre rövid zárszavában a tisztségviselők nevében megköszönte a bizalmat. Hangsúlyozta, hogy megbizatásuk ideiglenes jellegű, ennek a folyamatnak a demokratikus lezárása a küldöttgyűlés feladata lesz majd. Az ezt követő nemzetközi sajtótájékoztatón Pozsgay Imre válaszalt az újságírók kérdéseire. A visszarendeződés veszélyével kapcsolatban elmondta, hogy minél többen figyelmeztetnek erre, annál kisebb a veszély. Ám az is igaz, hogy vannak olyan irányzatok, amelyek meggyőződéssel kötődnek egy korábbi berendezkedés viszonyaihoz. S képviselőik között akad, aki az erőszaktól sem riad vissza. Egyedül ők azonban nem jelentenek igazi veszélyt, de a szélsőséges megnyilvánulások, bármely oldalról jönnek is, nagy zavart kelthetnek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a DMM a választásokon állít-e majd jelölteket, Pozsgay Imre kijelentette: a mozgalom nem kíván részese lenni a választási küzdelemnek. Ha az MSZMP kongresszusán a reformkommunisták nem kerülnének a párt centrumába, elképzelhető-e, hogy a DMM ad majd otthont nekik - kérdezte az MTI munkatársa. Pozsgay Imre válaszában azt hangsúlyozta: nincs olyan aggodalma, hogy a reformerőknek visszavonulási terepet kellene szervezni. A DMM szívesen látja sorai között az MSZMP reformereit, miként más pártok képviselőit is. Hozzátette azonban, hogy a DMM párttá szerveződését a mai politikai helyzetben nem lehet kizárni. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Központi Bizottság tudott a mozgalom megalakulásáról, s a párt reformerői rokonszenveznek a DMM-el, erről tanúskodik Nyers Rezső üdvözlő távirata is. (MTI)
1989. szeptember 16., szombat 16:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|