|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (5. rész)
|
Hosszas vita folyt a párttörvény még vitás pontjairól. Az MSZMP tárgyaló delegációja azt indítványozta, hogy a pártok munkahelyi működésével, a fegyveres erők és testületek tagjai párttagságának korlátozásával, illetve a pártvagyonnal kapcsolatos pontokat alternatívákra bontva terjesszék az Országgyűlés elé, mivel a felek álláspontja között jelentősek a különbségek. Ezt az Ellenzéki Kerekasztal nem tartja megfelelő megoldásnak. Érvként vetették fel egyebek közt, hogy az egyes változatok között olyan jelentős a különbség, hogy ez megkérdőjelezi a párttörvény előterjeszthetőségét. Pető Iván úgy fogalmazott: a tervezet nincs olyan állapotban, hogy konszenzust remélhessenek. Az Ellenzéki Kerekasztal végül áthidaló megoldásként itt is felvetette, hogy a témával foglalkozó bizottságból hozzanak létre egy szűkebb szakértői csoportot, amely a hétvégén törvényjavaslatszerűen összefoglalja a párttörvénynek azokat a részeit, amelyekben megegyezés tapasztalható, illetve azokat, amelyekben nincs konszenzus. Ugyancsak indítványozták, hogy az MSZMP tegyen nyilatkozatot arról: mekkora vagyonrészről akar lemondani, és nyilatkozzon arról is, hogy ezeket az ingatlanokat mikor adja át a kormánynak. Az EKA ezt a nyilatkozatot szükségesnek tartja a párttörvényről esetleg létrejövő megállapodáshoz csatolni. Pozsgay Imre az MSZMP nevében megígérte, hogy megfogalmazzák és a másik két tárgyaló fél rendelkezésére bocsátják a két nyilatkozatot, végül beleegyezett abba, hogy szakértői bizottság próbáljon meg döntésképes helyzetet teremteni a párttörvény ügyében. A felek pedig egyetértettek, hogy az ily módon létrejövő bizottság jelentését közvetlenül a plenáris tanácskozás előtt középszintű ülésen vitatják meg. (folyt.köv.)
1989. szeptember 15., péntek 21:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|