|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Genscher - bécsi látogatás
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. szeptember 14. csütörtök (MTI-TUD) - Európa jövője nem a határok megváltoztatását, hanem nyitottságát, majd megszüntetését követeli - jelentette ki Bécsben Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. A politikus csütörtökön magánlátogatást tett az osztrák fővárosban, s ennek során előadást tartott a gazdasági élet képviselőinek.
Mint hangoztatta, az NSZK elválaszthatatlanul összekötötte sorsát az egész földrészével, a németek érdekei azonosak Európa érdekeivel, s ennek figyelmen kívül hagyásával veszélyeztetné a kelet-nyugati közeledést. Az európai érdekeket károsítják azok is, akik megkérdőjelezik Lengyelország határait - mondta, s hozzáfűzte, hogy nem szabad csupán az NDK-tól és a Szovjetuniótól várni a biztos lengyel határok szavatolását. Genscher kifejtette továbbá: Bonn nem akarja, hogy az NDK az egyre szélesebb európai demokratizálás közepette elszigetelődjék és destabilizálódjék, a nyugatnémet kormány a vele való jobb együttműködésben érdekelt, ezért látna szívesen az NDK-tól reformokat. A nyugatnémet külügyminiszter a nyugat-európai gazdasági integrációról szólva támogatásáról biztosította a Közös Piacba való osztrák belépés szándékát. Rámutatott viszont: Ausztriának magának kell eldöntenie hogy semlegessége megengedi-e egy jövőbeni Európai Unió-beli tagságát is, az azzal járó valamenyi joggal és kötelezettséggel együtt. Hans-Dietrich Genscher Bécsben találkozott Alois Mock osztrák külügyminiszterrel is. Megbeszélésükön kormánya nevében köszönetet mondott az NDK-menekültek Magyarországon át Nyugatra jutásához nyújtott osztrák segítségért. Közölte osztrák partnerével: Bonn reméli, hogy az NDK-val továbbra is fenn tudja tartani az együttműködés és az érintkezés ,,egy bizonyos színvonalát.,, +++
1989. szeptember 14., csütörtök 19:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|