|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre is szurkolt az öttusa vb-n - Döntések napja lovaglásban (2. rész)
|
Délelőtt a négy szám után a mezőny második részében álló 33 versenyző szállt lóra, közülük is először a 66. helyen álló. A 15 akadályból (1 kettes-, 1 hármasugrás) álló pálya szintidőn, 1:43 percen belüli hibátlan teljesítése jelentett 1100 pontot, az időtúllépésért másodpercenként 2 pontot vontak le. Molnár Tamás, a magyar válogatott lovasedzője így vélekedett a verseny kezdete előtt a pályáról és az esélyekről: - Maximális méretű és korrekt vonalvezetésű a pálya. A nehézséget a fordulatok okozzák. A lovakat felkészítettük a pályára, s a belovagláskor mind teljesítette hibátlanul, illetve minimális hibával a feladatot. Az itt szereplő négylábúak rutinos versenylovak, ők is szívesen szerepelnek nagy közönség előtt, serkenti őket a tömeg. Az első csoportban azok szerepelnek, akik tét nélkül, nyugodtabban versenyezhetnek, így szívesebben rábízzák magukat a jó lovakra. A második ,,kör,, lovasainak nem szabad összetéveszteni a lovasversenyt a számtanórával. Azaz rosszul jár az a lovas, aki fejben azt számolgatja, mennyit kell teljesítenie, s ennek megfelelően feleslegesen irányítja a lovat. Úgy érzem, nem lesz sok maximális eredmény. Dél körül már megteltek a lelátók. A csodálatos környezet, a jó idő adva volt a kellemes szórakozáshoz. S aki kilátogatott a versenyre, talán nem is tudja, hány ember megfeszített munkája kellett ahhoz, hogy a hét eleji esőzések után egyáltalán meg lehessen rendezni a lovaglást. Fehér Dezső, a Lóverseny Vállalat igazgatója és kollektívája azonban a vb érdekében feláldozta a gyönyörű pályát. Faforgáccsal és homokkal szórták le a füvet, s az esőzések elől éjjelre nylonnal takarták le a terepet. A közönség tájékoztatása ezúttal is tökéletes volt. Az eredményjelző táblán a versenyző neve, nemzetisége mellett látható volt a paripa neve is, illetve az esetleges hibák értéke, majd a versenyző végső pontszáma. Az első csoportban lovagoltak közül mindössze négyen teljesítették hibátlanul a pályát, s könyvelhettek el 1100 pontot. Ketten jöttek le 0 pontos eredménnyel. (folyt.köv.)
1989. szeptember 2., szombat 13:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|