|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Vita a jelölés körül - Pozsgay Imre vállalja a debreceni megméretést (1. rész)
|
1989. augusztus 28., hétfő - Éles vita az elektori fórumon címmel a Hajdú-Bihari Napló hétfői száma arról tudósít, hogy szombaton kongresszusi küldöttjelölt-állító tanácskozást tartott Debrecenben az MSZMP városi Bizottsága. A tanácskozás résztvevői - a párttagság előzetes véleményére alapozva - harmincnégy nevet tartalmazó jelöltlistát állítottak össze, amelyből Debrecen párttagsága szavazással dönti majd el, ki legyen az a huszonhét küldött, aki az MSZMP debreceni tagjait képviseli az október 6-án kezdődő pártkongresszuson.
Az indulatoktól addig sem mentes jelöltállító tanácskozáson akkor robbant ki éles vita, amikor a debreceni reformkörök képviselője a küldöttjelölt-listára javasolta Pozsgay Imre államminisztert, az MSZMP Elnökségének tagját. Többen kifogásolták a jelölés módját - Pozsgay Imre neve ugyanis nem szerepelt az előzetes jelöltlistán -, s szóvá tették azt is, hogy az államminiszter nem vett részt a jelöléséről döntő tánácskozáson. Szép számmal akadtak, akik politikai programja miatt támadták a pártvezetőt, míg a párt reformpolitikáját vállaló kommunisták egyértelműen mellette érveltek. Végül szavazással döntött a testület, s nagy többséggel a kongresszusi küldöttjelöltek közé választotta Pozsgay Imrét. Az MTI debreceni tudósítója hétfőn telefonon érdelődött Pozsgay Imrétől, hogy vállalja-e a debreceni jelölését, s mi a véleménye a személyét érintő, a megyei lapban nyilvánosságra hozott vitáról? A pártelnökség tagja elmondta: ő maga is csak a Hajdu-Bihari Napló hétfői tudósításából értesült arról, hogy kongresszusi küldöttjelöltnek javasolták Debrecenben. A reformkörök javaslatáról előzőleg nem tudott, azt ő nem kezdeményezte. Pozsgay Imre szerint akik ezt tették, bizonyára jó szándékkal tették. Pozsgay Imre az eljárás módja és a személye körül kibontakozott vitát természetesnek, a mai nyílt közéletet tükrözőnek tartja. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Vita a jelölés körül - Pozsgay Imre vállalja a debreceni megméretést (2. rész)
|
Véleménye szerint nem tekinthető manipulációnak az, ha egy-egy helyi szervezet országos vezetők megválasztását is kezdeményezi. Ez a világon mindenütt, például az amerikai elnökválasztásokon is így van. - Szerencsésebb lett volna azonban, ha tudok a jelölésről - mondta az államminiszter -, s a debreceni jelölőfórumon is kifejthetem az egyébként eléggé ismert nézeteimet. Szívesen részt vettem volna a tanácskozáson azért is, mert a kongresszusi felkészülésben a párttagság közvetlen megnyilatkozásait egyetlen országos vezető sem nélkülözheti. Pozsgay Imre a bizalom jeleként értékelte, hogy az elektorok nagy többsége jelölése mellett szavazott, s ennek tudatában vállalja a debreceni megméretést. Szavazással ítélje meg a város párttagsága: alkalmasnak tartja-e őt arra, hogy méltóképpen képviselheti Debrecen kommunistáit a pártkongresszuson. - Küldötté választásom esetén - mondotta végezetül Pozsgay Imre - mind az előkészítés során, mind a kongresszus idején folyamatosan részt kívánok venni a debreceni, illetve a Hajdú-Bihar megyei küldöttcsoport munkájában. (folyt.köv.) x x x
1989. augusztus 28., hétfő 17:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Vita a jelölés körül - Pozsgay Imre vállalja a debreceni megméretést (3. rész)
|
Nem Pozsgay Imre az egyetlen országos vezető, akit helyi fórumokon kívántak az MSZMP októberi kongresszusának küldöttévé választani - tájékoztatták az MTI budapesti tudósítóját az MSZMP központi apparátusában. Nyers Rezsőt, a párt elnökét Szolnok, Berecz Jánost, a Központi Bizottság tagját Szabolcs-Szatmár megyében, Németh Miklóst, az MSZMP Elnökségének tagját, a Minisztertanács elnökét Budapesten, az V. kerületben, Horn Gyula külügyminisztert, a Politikai Intéző Bizottság tagját a Külügyminisztériumban, Szűrös Mátyást, a Központi Bizottság tagját Hajdú-Bihar megyében és Kovács Jenőt, az MSZMP KB titkárát, a PIB tagját Szabolcs-Szatmár megyében választották meg küldöttnek, illetve küldöttjelöltnek. Annak ugyanis, hogy az MSZMP vezető testületeinek tagjait külön-külön küldötté válasszák, semmi akadálya sincsen. Hiszen a Központi Bizottság állásfoglalása, pontosabban javaslata úgy szól, hogy a kongresszuson szavazati joggal vegyenek részt a Központi Bizottság, illetve a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai. Arról azonban, hogy ők testületi tagságuknál fogva teljes jogú küldöttek lesznek-e, avagy sem, maga a kongresszus dönt majd, az ügyrend elfogadásakor. (MTI)
1989. augusztus 28., hétfő 18:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|