|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
- NDK-s menekültek - 1. folyt.
|
Ezrek vannak itt, ráadásul már most - válaszolta a Móltai Szeretetszolgálat egyik munkatársa, akit telefonon felhívtam, és érdeklődtem a zugligeti és a csillebérci táborok állapotáról. Ezrek vannak itt, ha nem is táborban, de akik így vagy úgy jelezték, hogy nem akarnak visszatérni, hogy eszükben sincs visszatérni Kelet-Németországba. Hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy 200 ezer NDK-turista van itt, akik közül feltehetően a többség Nyugatra kíván távozni abban az esetben, ha ismételt jelek utalnának arra, hogy továbbra is van esély a Magyarországon keresztüli távozásra. A menekülés szándékát erősítik azok az egyre szaporodó közlemények is, hogy az NDK szeptembertől gyakorlatilag lezárná határait Magyarország felé, legalábbis ami az egyéni turizmust illeti. Ha nálunk most 200 ezer keletnémet állampolgár tartázkodik, akkor legalább ennyi és feltehetően még több azoknak a száma, akik szabadságukat a bolgár tengerparton, plusz Romániában töltik, és akiknek elméletileg legalábbis Magyarországon kell átutazniuk. Bukarestből szerzett értesüléseim szerint míg a magyar kormány a színfalak mögött sietve Bonnal tárgyal, addig Kelet-Berlin Bukaresttel és más meg nem nevezett tényezőkkel, feltehetően a szovjetekkel és persze magukkal a bolgárokkal folytat lázas eszmecserét arról, miképpen lehetne elkerülni, hogy ezen polgárai hazafelé mentükben magyar területre lépjenek, és szintén felhasználják ezt az utat a Nyugatra távozásra. Bukaresten át, zárt, plombázott vonatok, a Szovjetunión keresztül vezető gépkocsiutak és alkalmasint még a hajózási lehetőségek igénybevétele is felmerült - jelentik az idézett hírforrások -, csakhogy Magyarországot kikapcsolják a láncból. Igen, a láncból, melynek úgy látszik - és valljuk meg, hála Istennek - Magyarország ma már kevesebb mint gyenge láncszeme. +++
1989. augusztus 25., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|