|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Unicum
|
Budapest, 1989. július 19. szerda (MTI-Press) - Magam is azok közé tartozom, aki kisebb bajnak tartja azt, ha a hírközlő szervek néha elvetik a sulykot, mintha a cenzúra (öncenzúra) szűlt írásokkal untatnak bennünket. Mégis vannak olyan jelenségek, amelyeket szóvá kell tenni, még akkor is, ha ez nem népszerű feladat, és joggal általános az a vélemény, hogy a sajtó most is, akárcsak annak idején, Nagy Imre reformjai mellett az elvárhatónál magasabb szinten és nagyobb bátorsággal áll helyt. A Magyar Televízió két alkalommal is leközölte azt a riportot, amit Zwack úrral, a híres likőrgyárossal készített. Nekem Zwack úrral nincs semmi bajom, sőt becsülöm azért, mert kint volt ereje ahhoz, hogy újra felkapaszkodjon, tőkéssé váljon. Ő a riporter provokáló kérdéseire is igyekezett mértéktartóan válaszolni, ami jó ideig sikerült is neki. A riporter azonban nem nyugodotott, úgy érezte, annál jobb a riport, minél élesebb. Így aztán a végén megállapodtak abban, hogy a likőrgyár államosítása jogtalan volt, hiszen nem fizetett érte a magyar állam, ezért Zwack úrnak visszajárna a volt gyára. Az első adást még elnéztem, az ismétlés már komoly, és az utólagos korrekció hiánya súlyos hiba volt. Az államosítás, vagyis a gyárak és a nagybirtok államosítása jogos forradalmi cselekedet volt. Azt igazolta, hogy a tőkések és a nagybirtokosok nem tettek semmit a kor színvonalához igazodó társadalmi reformok terén. Ha az urak egy közép-európai népet ázsiai szinten tartanak, ha a 20. században középkori viszonyokat tartanak fent, akkor a végre felszabadított népnek joga, sőt kötelessége a nagytőkék és a nagybirtok ellenszolgáltatás nélküli kisajátítása. Tehát ne a magyar népet, hanem a korábbi uralkodó osztályt kell felelőssé tenni az ellenszolgáltatás nélküli államosításért. Ha Zwack úr és osztálya úgy gondolkodott volna a demokráciáról, a munkások jólétéről, ahogyan a riportban vélekedett, nem került volna sor államosításra, legalább is nem a likőrgyárakéra, hanem megelégedtek volna a bankokkal, a nehézipar óriásaival. Demokratikus országokban nem kerül sor sehol a kártérítés nélküli államosításra, a szinte mindenre kiterjedőre még kevésbé. Ha Zwck úr kártérítésre gondol, akkor a régi rend uraihoz, tőkéseihez forduljon a panaszával. Ők provokálták ki az általa jogellenesnek minősített eljárásokat. (folyt.)
1989. július 19., szerda 11:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Unicum 2.
|
Az más lapra tartozik, hogy az államosítást túlhajtottuk, államosítottuk a kisvállakozásokat, a saját munkán alapuló nagyobb parasztgazdaságokat is. Ezek során valóban történtek jogtalanságok, amiért elsősorban ugyan a hatalom akkori birtokosai a felelősek, de nemcsak ők, hanem a régi rendszer is. Ha egy országot az indokoltnál évszázadokkal tovább tartják urai a középkorban, szükségszerűek a túlkapások. Ezekért, no meg az 1945 után tévesen elkövetett hibákért, bűnökért az itt maradt magyar nép negyven éven keresztül fizetett, most is fizet a felelőtlenül felvett adósságokért, és nem mondhatja, hogy fizessék ki azok, akik jogtalanul, hatalmukkal visszaélve felvették és elköltötték azt a pénzt. A nép nem mondhatja azt, amit Zwack úr: akit jogellenesen megkárosítottak, azt kártalanítani kell, mert ezt követeli meg a jog. Mert annyi pénz, amit 40 év hibás gazdasági gyakorlata elherdált, nem fog rendelkezésre állni még a következő évtizedekben sem. A magyar népnek azért is több joga van a hibák felhánytorgatására, mert azt, amit Zwack úrtól az ő nevében elvettek, nem az ő javára hasznosították. A kártalanítás nélküli államosítást csak az indokolja, ha valóságos társadalmasítás történik. Sajnos nem ez történt, mert a volt tőkés tulajdonos helyett nem a társadalom, hanem egy diktatorikus rendszer állami bürokráciája gyakorolta a hatalmat. Ennek lett aztán a szükségszerű következménye, hogy a Zwack úr volt gyára az államosítás után sokkal kisebb hatékonysággal működött, mint korábban. Ebből azonban nem az következik, hogy a gyárat Zwack úréknak kell visszadni, vagy egy másik "jó tőkésnek" olcsón eladni, hanem az, hogy igazi társadalmi tulajdonba kell venni. Ezért nem re-tőkésítésre, hanem a tulajdon érdemi társadalmasítására van szükség. Ne a múltba menjünk vissza, aminek lehetetlenségét és értelmetlenségét maga Zwack úr is jól tudja, hanem a jövőbe, tehát előre. (folyt.)
1989. július 19., szerda 11:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Unicum 3.
|
A társadalmasításnak talán az a legnagyobb akadálya, hogy a táradalmi tulajdon az emberek tudatában a bürokratikus állami tulajdonlással, a gyenge hatékonysággal, az alacsony bérekkel azonosult. A modern társadalmakban jelenleg már a tőke jó kétharmada jól gazdálkodó társadalmi tulajdonosok kezében van, és ők terjeszkednek a magántőkések rovására. Ma az Egyesült Államokban a nyugdíjpénztárak tulajdonosi részesedésének a felét sem éri el a magántőkéseké, az ezredfordulóra a harmada sem lesz. A tőkebefektetések átlagos hozadéka jobb a társadalmi tulajdon, mint a tőkés magántulajdon esetében. Tehát ha mi azon törjük a fejünket, hogy vissza kellene adni a gyárakat a magántőkéseknek, vagy akárcsak azon, hogy nekik kellene potom áron eladni, akkor nem előre lépnénk, hanem hátra. Ez volna aztán az igazi magyar Unikum. (MTI-Press)
1989. július 19., szerda 11:59
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|