|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél az Országgyűléshez (1. rész) (OS)
|
1989. június 23., péntek - Tisztelt Országgyűlés Mi, az alulírott szervezetek, üdvözöljük azt a szándékot, hogy a Parlament törvényben kívánja biztosítani a polgári szolgálat lehetőségét. Nem értünk viszont egyet a Honvédelmi törvény tervezett módosításának tartalmával. 1. Meggyőződésünk szerint a polgári szolgálat nem a katonai szolgálatot helyettesítő forma, hanem azzal egyenértékű, a Haza humanitárius szolgálata. A Honvédelmi Minisztérium értelmezését elutasító Jehova Tanúi kénytelenek lennének továbbra is börtönböntetést vállalni vallási meggyőződésük miatt 2. Amíg magyar katonák (ENSZ-megbizatáson kívül) külföldre vezényelhetőek, illetve a honvédségnek belső funkciója (például rendfenntartás) is van, a lelkiismereti indokkal egyenértékűnek kell elfogadni a politikai okokból történő katonai szolgálatmegtagadást. 3. A törvénytervezet nem ismeri el az állampolgár lelkiismereti fejlődésének lehetőségét és jogát. Így azokat, akiknek a katonai eskü letétele után változott meg a lelkiismeretük, újbóli behívásuk esetén börtönbüntetésre ítélnék. Ez ellentmond az alkotmányban is garantált törvény előtti egyenlőség elvének. 4. Tiltakozunk az ellen, hogy az egyhuzamban letöltendő polgári szolgálat időtartama a sor- és tartalékos katonai szolgálat időtartamának számtani összege leggyen Javasoljuk, hogy a polgári szolgálat is két részből álljon és a második időszak legyen tartalék jellegű. Így természeti katasztrófa esetén a károk csökkentésére és az újjáépítésre igénybe lehet venni a tartalékos polgári szolgálattevőket. Amennyiben a Tisztelt Ház mégis az egyhuzamban letöltendő polgári szolgálat mellett dönt, úgy az ne legyen 22 hónapnál hosszabb Mindezek alapján kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy ne fogadja el a Honvédelmi törvény módosításának jelenlegi tervezetét, hanem vizsgálja meg azt a lehetőséget, hogy az alkotmány az általános honvédelmi kötelezettség helyett a Nemzet szolgálatának kötelezettségét írja elő, s a fentiek figyelembevételével alkosson törvényt a Nemzet szolgálatáról, amely - biztosítja, hogy az állampolgárok alanyi jogon választhatnak a katonai és polgári szolgálat között; - garantálja a választás szabadságát békében és háborúban egyaránt, és azt nem köti időponthoz; - a polgári szolgálat időtartamát, összhangban a katonai szolgálattal, két időszakra bontja, és azt a katonai szolgálat időtartamának 1,2-szeresében maximálja. (folyt.köv.)
1989. június 23., péntek 18:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|