|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Felhívás a Demokratikus Magyarországért Mozgalom szervezésére (1. rész) (OS)
|
1989. június 7., szerda - A diktatórikus szocializmus politikai, hatalmi és gazdasági rendje csődbe jutott. Nem képes az emberek érdekeit, vágyait kielégíteni, s nem tarthat igényt a társadalom megelégedettségen alapuló azonosulására. Új társadalmi modell kialakítására van szükség A kibontakozás erőinek szétforgácsoltsága, s közben az életkörülmények folyamatos romlása a szélsőséges csoportok számára kínál mozgásteret. Fenyegetően jelen vannak és megerősödhetnek a rendpárti diktatúra, a véres leszámolás és a bosszúállás különböző erői. Társadalmunk nem adhatja át magát a bizonytalanság, a kilátástalanság és a félelem cselekvést bénító érzésének. Hazánk jövője érdekében mozgalmunk tömöríti a nemzeti felemelkedés, az európai progresszió és a szocializmus demokratikus értékeit együtt vállaló embereket, tekintet nélkül pártállásukra, szervezeti tagságukra. Várják azokat, akik elutasítják az egy helyben topogást és a visszarendeződést, akik vallják, hogy a demokratikus Magyarország megteremtéséhez demokratikus úton kell eljutni, akik saját környezetükben a változások cselekvő részesei kívánnak lenni, s akik támogatják a békés és rendezett átmenetet szolgáló kormányzati és társadalmi erőfeszítéseket. Nemzeti önbecsülésünk egyik alapja a magyar nép szorgalma, áldozatkészsége és tehetsége. Ezzel élni kell, és nem visszaélni, mert további áldozatok csak a tisztességes jövő reális esélyével követelhetők. Hírdetjük és szolgálni akarjuk az összefogást, az együttműködést az emberhez méltó, új Magyarország megteremtéséért. Felelősséget érzünk a határainkon túl élő magyarság sorsáért. Helyünket a világban csak akkor lelhetjük meg, ha demokratikus politikai rendszerünkkel, versenyképes, és a környezeti, emberi értékeket védő gazdaságunkkal, szociális biztonságot nyújtó társadalompolitikával, az alkotás szabadságára épülő kulturális reformmal, alapjaiban megváltozó oktatási rendszerünkkel fölzárkózunk Európához. Mozgalmunk céljainak megvalósítása érdekében helyi és országos politikai fórumokat, vitákat és akciókat szervezünk. Segítjük a politikai információk közvetítését. Segítjük egymást, tagjainkat és csoportjainkat a helyi és országos közéletben törekvéseik érvényre juttatásában. Nem szemlélői, hanem alakítói kívánunk lenni a társadalmunk életét meghatározó folyamatoknak. Nyilvános működésünkkel hozzá kívánunk járulni a demokratikus politikai kultúra terjedéséhez. A türelemre alapozott nemzeti párbeszéd hívei vagyunk. (folyt.köv.)
1989. június 7., szerda 19:17
|
Vissza »
|
|
Felhívás a Demokratikus Magyarországért Mozgalom szervezésére (2. rész) (OS)
|
Egyenrangú együttműködést és támogatást ajánlunk minden szervezetnek közös céljaink megvalósításában. Felvilágosítást kérni és jelentkezni lehet: Szilvásy György 1357. Bp. Pff. 2. Telefon: 312-142. A Demokratikus Magyarországért Mozgalom Előkészítő Bizottsága: Pozsgay Imre államminiszter Gazsó Ferenc egyetemi tanár Annus József szerkesztő Bihari Mihály egyetemi tanár Bilecz Endre szerkesztő Bokros Lajos MNB ügyvezető igazgató Bödőné Rózsa Edit országgyűlési képviselő Devecz Lajos üzemigazgató Géczi József egyetemi adjunktus Gombár Csaba szociológus Gyenesei István megyei tanácselnök Hámori Csaba MSZMP megyei elsőtitkár Hideg András gazdasági osztályvezető Horváth István belügyminiszter Kiss István szociológus Kósa Ferenc filmrendező Kukorelli István ELTE dékánhelyettes Nagy Husszein Tibor TSZ elnök Nagy Imre DEMISZ elnök Rózsa Sándor gazdasági igazgató Simon József politikai munkatárs Széchenyi Tibor filozófus Tabajdi Csaba MSZMP KB osztályvezető-helyettes Törőcsik Mari színművész
1989. június 7., szerda 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|