|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Ceausescu Prágában - előzetes (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. május 17. szerda (MTI-tud) - Nagy érdeklődés előzi meg Csehszlovákiában Nicolae Ceausescu egy napos baráti munkalátogatását. A prágai politikai eseményeket figyelemmel kísérők emlékeztetnek arra, hogy alig pár héttel Erich Honeckernek a látogatása után ismét egy szocialista ország legmagasabb rangú párt- illetve állami vezetőjét fogadják szerdán a csehszlovák fővárosban. Felhívják a figyelmet arra is, hogy mindkét esetben olyan szocialista országról van szó, amelyekkel Csehszlovákia az utóbbi időben egyre szorosabbra fűzi nemcsak gazdasági, de politikai együttműködését is. A kulcsfontosságú nemzetközi politikai kérdéseket illetően Csehszlovákia, Románia és az NDK között gyakorlatilag nincs nézeteltérés, kinyilvánított közös érdek a gazdasági és politikai kapcsolatok, az országaikat vezető pártok együttműködésének a magasabb szintre emelése.
Prága és Bukarest kapcsolatai az utóbbi időben - megfigyelők szerint ez nem független a kelet-európai térség társadalmi és politikai fejlődési folyamataitól - igen dinamikusan fejlődtek, különösen látványos ez a gazdaság területén. Csak az elmúlt évben az árucsere-forgalom hat százalékkal növekedett, összértéke 703 millió rubel volt. A kölcsönös csere mindenekelőtt a gépipari és elektrotechnikai termékeket foglalja magában, Csehszlovákia textilipari gépeket, energetikai berendezések pótalkatrészeit, megmunkáló gépeket, Tátra teherautó alvázakat és vontatókat, számítástechnikai berendezéseket, elektrotechnikai alkatrészeket, elektromos és elektrotechnikai mérőműszereket szállít Bukarestnek. Románia mindekelőtt energetikai és metallurgiai berendezések részegységeit, fúróberendezéseket, fémmegmunkáló gépeket, számítástechnikai termékeket és hajókat exportál Prágának. Igen kedveltek a csehszlovák piacon az Oltcit személygépkocsik, Románia eddig 12 és fél ezret szállított, a csehszlovákok egyebek között friss gyümölcsöt és zöldséget is importálnak Romániából. Mivel a hagyományos kereskedelmi csere bővítésének a lehetőségei gyakorlatilag kimerültek, Prága és Bukarest egyre inkább a gyártási kooperációt és szakosodást szorgalmazza, főleg a gépiparban, a kohászatban, az elektronikában és a vegyiparban. (folyt.)
1989. május 17., szerda 08:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Ceausescu Prágában - előzetes (2.rész)
|
Nicolae Ceausescut tavaly áprilisi bukaresti látogatásakor hívta meg Prágába Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára. Már akkor mindketten hangsúlyozták, hogy Csehszlovákia és Románia azonosan ítéli meg a kulcsfontosságú nemzetközi politikai kérdéseket, közös érdekük a gazdasági és politikai kapcsolatok, a két párt együttműködésének magasabb szintre emelése. Minden bizonnyal e törekvés gyakorlati megvalósítását eredményezik majd a román vendég prágai megbeszélései, amelyeken feltehetően véleményt cserélnek a bel- és külpolitika legaktuálisabb kérdéseiről, a szomszédos országokhoz fűződő viszony legfrissebb fejleményeiről is. +++
1989. május 17., szerda 08:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|